1.fejezet:):):)

Különc tanárok! –avagy ilyen egy átlagos hetünk!

1.fejezet Hétfő

by

Kira-sama és Gün-gün

- Hétfő! Már megint!-hagyta el reszketeg sóhaj szánkat, amikor beléptünk az öltözőbe.

- Na, mi a helyzet csajok?- Kérdezte Kakashi-sensei a könyvéből felnézve. - Ennyire nem szerettek velem lenni?

- Na de tanár úr! Ugye nem tetszik komolyan gondolni? És különben is mért a lány öltözőben tetszik olvasgatni?„ráadásul olyan könyvet, amiről mindenki tudja, hogy milyen”. - kérdezte Aoi.

-  Hááát tudjátok, a tanáriban nem mindig van nyugalom, főleg ha a drága Osztályfőnökötök zaklatni próbálja az igazgató urat.

„hát ez nem meglepő dolog”- gondoltuk egyszerre.

- Na, jól van, én megyek, hogy a kisasszonyok tudjanak öltözni. Jut eszembe, ha nem akarjátok, hogy a fiúk élvezkedjenek gatyát vegyetek, mert kötelet fogunk mászni.

- Már megiiiint! - kelt ki magából Akira és elkezdtünk átöltözni, ami után nem sokkal be is csöngetnek.

- Először is mindenki itt van?- néz körbe tanárunk.

- Nem,  Eichi és Eichiro, az ikrek hiányoznak-mondja Itachi-sensei.

De hogy került ide?! Észre se vettük csak akkor, amikor meg szólalt.

- Köszönöm Itachi a segítséged távozhatsz. - mondta mosolyogva a sensei. Mire Itachi mérges tekintettel távozott.

- Na, akkor 10 kör a pályán. - mondta még mindig mosolyogva. Mire mindenki lefutotta eltelt negyed óra.

- Jaj, jaj, fiúk! Nem leszünk így jóban! Aoi és Akira gyorsabban lefutották a távot, mint ti. Ezért büntetésből még 30 kör. Aoi, Akira kötélre!- majd a fiúkra vigyorgott.

Mi hamar felmásztunk és le is osztályozott minket. Mikorra a fiúk végeztek ki is csöngettek és mehettünk átöltözni majd szünetre.

- Mi a kövi óránk?- kérdezte Aoi.

-  Ofő.- sóhajtotta Akira. - Én szeretem az ofőnket, de most nincs hangulatom hozzá.

És baktatunk fel a másodikra. Osztálytermünkbe mi érünk fel leghamarabb és leülünk szokásos helyünkre az első padban a tanári asztal előtt.

Mikor becsöngetnek meglepő módon Kakashi-senseit pillantjuk meg az ajtóban Günter-sensei helyett. Itachi tanár úr is beült a hátsó padba.

- Hogy, hogy a sensei van itt? – vonja kérdőre Aoi.

- Hát tudjátok az igazgató úr megbízta valami nagyon fontos feladattal – mondja mosolyogva a tanár úr. „Persze valami fontos feladattal, tuti csak meg akart szabadulni tőle!”

- Amúgy is bejöttem volna! – kacsint ránk – Mert versenyre készülünk mindhárman! – mosolyog hátra kacéran Itachira ki egy pillanatra belepirul. – A többiek olvassák a kötelezőt!

- Milyen versenyről beszélünk? – kérdez rá Akira.

- Milyen – milyen? Hát tesi verseny! – néz fel a könyvéből.

- Ezt azért sejtettük, de mit kell csinálni? – morog Aoi.

- Jaj, te csaj! Nem vagy ám semmi! – hajol közelebb Aoihoz és a fülébe súgja:

- Ha nem lennék meleg és nem lennél a tanítványom ráadásul 10 évvel öregebb lennél még fel is csípnélek! – majd visszafordul a könyvéhez – Mindenkivel így beszélsz, vagy csak engem tisztelsz meg vele?

- Természetesen nem csak a tanár urat, de főleg önt, mivel nagyom is ön a kedvenc tanárom! – vigyorog Aoi és dob egy puszit, amit Kakashi el is kap.

Akirát kirázza, a hideg ezért szép óvatosan hátra fordul, és szembe találja magát Itachi-sensei gyilkos pillantásával, szerencsére nem őt nézte, hanem Kakashi-senseit fixírozta. Ettől a tekintettől kiverte a víz, ezért könyökével oldalba bökte Aoit, akinek azonnal leesett a jelzés.

- Tanár úr!

  - Ja, igen a verseny! Hát nagyjából az lesz benne, amit az órán csináltunk! Igazából az volt a felmérés, de sejthető volt, hogy ti fogtok indulni.

- Köszönjük sensei! – mondja Akira gúnyos mosollyal. ( Tudni kell róla, hogy utál mindenféle versenyt. )

- Hát köszönöm a hölgyek társaságát. – vigyorog a sensei és elindul ki, majd még az ajtóból visszafordul ugyanazzal az arckifejezéssel – Itachi átveszed? Köszi! – és már el is tűnt.

Japántanárunk meg se tudott szólalni.

- Hihetetlen ez az ember, mindig megy a saját feje után, és sose azt csinálja, amit kell – dörmög, tanárunk az orra alatt miközben előre sétál a tanárihoz. Mi kerek szemekkel nézünk rá.

- Most mit néztek ti is kaptatok feladatot nem?! – morgolódik.

- Igen is! – olvasunk, illetve csak tettetjük és közben ideges tanárunkat figyeljük, aki még mindig tesi tanárunkat szidja.

- Ahh. Segítsünk szerencsétlenen! – sóhajt fel Akira.

- Oké. – roppantja ki Aoi az ujjait.

Kicsengettek. A többiek már elhagyták az osztályt.

- Akció, INDUL!

- Elnézést sensei, beszélhetnénk önnel 1 percet? – kérdezte Aoi miközben Akira bezárta az ajtót.

- Mit szeretnétek? – kérdezi kétkedve az előbbi ajtós dolog miatt.

- Segíteni szeretnénk! – mosolygunk.

- Már, mint miben? – értetlenkedik a tanár úr.

- Azt maga nagyon jól tudja! – válaszolja Akira.

- Mi?

- Jaj, istenkém! Teljesen látszik magán, hogy tetszik önnek Kakashi tanár úr! – mondja enyhén ingerülten Aoi.

- N-nem tudom miről beszéltek – háborodik fel a Sensei zavarát takargatva.

- Ugyan-ugyan Sensei! – vágjuk rá..

- Na és ha igen, akkor sem a ti dolgotok, nem tartozik rátok!

- Dehogy is nem! Úgy nem lehet normálisan tanulni, hogy az órák csak arról szólnak, hogy egymással szívóznak! – vágta rá azonnal, enyhén dühösen Akira.

- Ebben van valami. – sandított félre Itachi. – De Ő biztosan nem olyan.

- Hehe, pedig ebben az egyben teljesen biztos lehet, hogy Kakashi-sensei száz százalékig OLYAN. – kuncog Aoi.

- Ebben igazad van, le nem tagadhatná. – helyesel Akira.

- Ezt, hogy értitek?

- Ne mondja, hogy még nem vette észre! – nevetgél már Akira is.

- A perverz könyvet.

- A kéjes pillantást.

- És azokat a trükköket, amivel megpróbálta féltékennyé tenni Itachi-senseit.

Sorolták a lányok felváltva.

- He?

- Mindegy csak fogadjon meg egy tanácsot. – mondta Akira.

- Mikor legközelebb kettesben maradnak, kapja le! – fejezi be a mondatot Aoi.

- Mii?

- Igen-igen – helyesel Akira még mindig kuncogva, majd összepacsiznak.

 - Nos, akkor mi megyünk, 1 perc múlva csengetnek.

- Akkor, viszlát Sensei! – köszönt el a két lány magára hagyva döbbent tanáruk.

- Hát végre ezt is sikerült elintézni!

És épp csengetésre sikerült felloholniuk a harmadik emeletre a kémia laborba.

Már 7 perce becsöngettek és a sensei még mindig nincs itt, mindenki a padtársával beszélget.

- Hah. Már megint késik! – sóhajtja Akira unottan.

- Már igazán hozzá szokhattál volna!- kuncog fel Aoi

Egyszer csak kivágódik az ajtó és beesik rajta Stein professzor. Tudni kell róla, hogy mániája a látványos belépő. Általában egy székkel gurul be a terembe, de a számításaiból mindig kifelejti a küszöböt és vagy fél métert szokott csúszni, arccal a földön, úgy, mint most.

„Ezen már meg se lepődtem.”- Gondolta Akira

 - Rendben gyerekek!- tápászkodott fel a professzor- Kezdjük a mai órát egy érdekes kísérlettel

A proff arcán megjelent a mindenki által jól ismert, őrült vigyor, ebből rájöttünk jobb felkészülni a robbanásra.

- Akkor most keverjük össze ezt és ezt ne talán még ebből is egy cseppet, hohó, még abból is csipetnyit, és most várjuk meg mi fog történni!

A kotyvalék pezsegni, majd füstölni kezdett.

- Oó! Mindenki a pad alá!- kiáltotta Akhiko.

BOOM!

Mindenki, bár kicsit félve, de előmászott a padok alól, az egész termet gusztustalan, zöld nyálka borította.

- Kérlek, hívd ide a takarítót!- szólt oda Stein professzor Kazuonak.

- Igen is sensei

Két percen belül itt is van a nem kicsit ideges takarító, Ichiru-san.

- Már megint mi a francot műveltél Stein!!!

Ez csak a kezdet volt, az óra utolsó 30 percében azt hallgathattuk, ahogy Ichiru üvöltözik a tanár úrral. Volt egy olyan érzésünk, hogy a proff ezt élvezi, hisz végig mosolyog, és nem játszaná el ezt minden második kémia órán, ha nem.

   Végre kicsengettek és elmehettünk a mocskos teremből vissza a sajátunkba. Bár a szünet rövid, de nyugalmas volt, így nyugodtan elő tudtunk készülni az ebédszünet előtti utolsó órára, ami nem más, mint rajz, mindenki egyik kedvenc tanárával, (férfi létére) gyönyörű és felséges Kaname-samával.

Kaname-sensei mint álltalába most is pontosan érkezett a rajzterembe.

- Sziasztok, gyerekek! – köszöntött mindenkit a tanár úr. – Ma portrét fogunk rajzolni. – mondta boldogan.

- Sensei, nem azt mondom, hogy nem szeretünk portrét rajzolni, de már év eleje óta ezt csináljuk és egy hónap múlva félév! – szólalt meg Aoi. – És még jegyünk sincs!

 - Ej-ej, hát ebben igazad van. – gondolkodott el. – Rendben, akkor a mai alkotásaitokra jegyet kaptok. Sok sikert! Akkor jövő héttől áttérünk az aktokra. – mosolyodott el sejtelmesen.

- Öö. – Aoi és Akira elpirult, mert pontosan tudták ki fog majd modellt állni jövő héten, valószínűleg az, akit most is ide fog hívni Kaname-sama, az aki minden órán modellt áll, az akit a sensei minden órán vágyakozva bámul, az aki 2 percen belül belép azon az ajtón, az ki Ichiru-san ikertestvére.

És meg is jelent az ajtóba a jól ismert mogorva modellünk.

- Már megint mért engem, rajtam kívül van még rengeteg tanár, akit ide rángathatsz.

- Ha lehet közbe szólnunk, mindig mi kérjük meg Kaname-samát hogy önt hívja ide, mert a senseit szeretjük a legjobban rajzolni. - mondja Aoi.

- Rendben van. – ül le a jól ismert székre.

- Lássatok munkához gyerekek, és Zero ha megkérhetnélek, valami szenvedélyes arckifejezést tegyél magadra. – szólt oda Kaname-sama.

Zero erre csak egy morgást adott válaszul és egy gyűlölködő pillantást. Kaname leült tőle nem messze, elő vett egy nagy rajzlapot és szenvedéllyel rajzolni kezdett. „És a mindjárt rád ugrok szemekkel nézte a modellt”. A rajzóra továbbiakban eseménytelenül telt. Óra után, mikor már mindenki elment segítettünk elpakolni. A hatalmas raktárba vittük a felszerelést és kész műveket. Kaname-sama beljebb ment elrakni a műveket. Mi körül néztünk egy kicsit.

- Hé Aoi nézd má! - mutatott Akira egy letakart rajzállványra. – Kuksizzuk már meg egy kicsit.

- Én, én, én, éééééén! – és azzal a lendülettel Aoi le is rántotta a leplet. Ami egy akt volt Zeroról egy érdekes testhelyzetben, amihez szinte biztosak voltunk, hogy nem álltak hozzá modellt.

- Azt a rohadt…- döbbent le Akira.

- Most mit vagy úgy meglepődve számíthattunk volna rá. – vigyorog Aoi.

- Khmm..- torokköszörülés Kaname-sama részéről.

Szépen, lassan meg fordulunk, és kiskutya szemekkel nézünk rajztanárunkra.

- Nem csináltunk semmit. – Válaszoltuk szinte egyszerre.

- Shhhhh..- kacsintott és mutató ujját szája elé tette.

- Okés. –bólogatunk és indulunk az ebédlő fele.

Mikor belépünk, az ebédlőbe hatalmas tömeg van.

- Szia, L! – köszönünk be konyhás,,Néninknek” és Aoi dob neki egy puszit,amit persze elkapnak.

- Szevasztok csajok! Mizu? – kérdi két fazékkavarás között.

- Semmi különös, ItachiKakashi ügyben sokat léptünk előre, napok kérdése meg lásd. - kérdezte Aoi.

- Lehet már enni? – kérdi Akira boci szemekkel.

- Természetesen! – adja ki a megy levest és a milánóit.

-  Úgy csináltad, ahogy szeretjük? – suttog vissza Aoi a levesre gondolva. Mire bólogatást kap válaszul.

- Imádlak! - kiáltja el magát Aoi és mosolyogva le ül Akira mellé.

Evés közben nézegetjük az utánunk lévőket s lám kit látunk meg, hát nem a drága Kira-samát. Meg kapja az ebédet és egy almát. ALMÁT!!

-  Almaaaa! – súgja Aoi Akirának.

- Uhm! Én is látom! Akkor feleltetés lesz! – Kuncog gonoszan.

Mert tudni kell Kira-samáról hogyha Alma van nála feleltetni fog nem is akárhogy. Eddig még senki nem úszta meg 2-nél jobb jeggyel kivéve a jó tanulók. Gyorsan befejeztük az evést és sietve vissza mentünk termünkbe az utolsó órára vagyis Törire.

- Szerinted Günter-sensei már visszaért? – kérdi Aoi reménykedve.

- Passz! – dőlt hátra székén Akira.

Becsengettek és Günter-sama megjelent mire mindenki felsóhajt. Leült a padra majd egész órán élmény beszámolóját hallgattuk a nagyon fontos megbízásáról. Ami alatt azt kell érteni hogy elment a mosodába Gwendal igazgató úr ruhájáért és elment egy a város másik felébe egy kávéért,amit csak ott készítenek. Ezek után, agyilag lefáradva baktattunk haza.