SasuNaru

Ez a SasuNaru fanficc hónapokkal ezelőtt született hála 2 sörnek, és Eszti barátnőmnek(alias Anyuci) aki átküldte Road-tól a Nem kell más című számot!:))))))

Sasuke nem mindennapi

Szerelmi vallomása! - by; Gün-gün

Naruto egy fárasztó nap után baktat haza a sötét utcákon keresztül. Azon jár egyfolytában az esze, hogy Sasuke miért kerüli őt napok óta. Egyszerűen nem érti, hisz mikor végre sikerült visszahozni őt Konohába szinte elválaszthatatlanok voltak (legalább is Naruto jóvoltából, mert az Uchihának akkor sem fűtt hozzá a foga.) De múlt csütörtök óta feltűnően kerüli a szöszi társaságát. A gondolatok cikáztak a fiatal ambu buksijában mikor megérkezett házához. Egy lemondó sóhajjal rakta félre a nyomasztó gondolatokat, hisz ő nem vallaná be, még saját magának se, de ez fájt neki. Lomhán elővette kulcsát, és miután kinyitotta a zárat, belépett a régi épületbe, majd be is csukta maga után az ajtót. Felkapcsolja a villanyt, és legnagyobb megdöbbenésére Sasuke a vele szemközti falnak dőlve, karba tett kézzel, és lehunyt szemekkel várt rá. Mikor az ébenfekete hajú fiú érzékelte érkezését, ráemelte szintén ébenfekete tekintetét.

- Sa… Sasuke? – döbbent le a szőkeség.

- Dobe, most ne szakíts félbe! Így is elég gáz lesz, amit most mondani fogok, nincs szükség a te hülyeségedre is! – figyelmezteti az Uchiha.

Az Uzumaki kitágult pupillákkal csak bólintani tudott, mikor a feketeség ellökte magát a faltól. Az arcától lerítt, hogy nagyon nem szeretné megtenni, amire készül, de végül rászánta magát és elkezdte.

- Te ugyan úgy akarsz, ahogy én téged!- a szöszi eltátotta a száját és mondani próbált valamit, de Sasuke metsző pillantása megakadályozta ebben. – És éjjel az ágyban, is ugyan azt érzed! Én látom a szemeden, ha nem is mondod: őrültek vagyunk és nem bolondok. Nem kell más, úgy csókolnám a szádat, letépném az összes ruhádat, ahogy azt nem csinálta még más! – és határozott léptekkel közeleg az Uzumakihoz, megragadja a derekát, közben a döbbent kék szemekbe nézve. – Nem kell más, amikor a szemembe nézel, majd attól a tűztől égsz el, amit bennem gyújtottál! És nem kell más! – szorít a fogásán - Ugye játszottál már a gondolattal, hogy egyszer, majd mellettem ér a hajnal? – teszi hozzá egy félmosoly kíséretében, látva az ifjú anbu céklavörös arcát, majd folytatja a szőkeség füléhez hajolva: - Édes hangod fülembe súgja: nem volt elég, csináljuk újra! – suttogja az ájulás szélén álló fiúnak. – Nem kell más! – mondja immár ismét hangosan. – Én, mint egy állat… - szorítja hirtelen oda a falhoz, és kéjesen végignyalja Naru nyakát, egészen az állcsúcsáig, mire egy kéjes nyögés volt a válasz. -… elevenen felfalnálak, miközben szétszakítanál! Nem kell más! – továbbra is puszilgatja, szívogatja és harapdálja „áldozata” nyakát. – Én nem sokat kérek: nyelvem hegyén a véred, te pedig a torkom harapd át, és nem kell más! ... Édes a hangod, a fülembe súgod… - itt ismét elhalkul, de az előbbi tevékenységeket még mindig folytatja. -… engem akarsz, a régit unod. – újból megragadja a szöszit, és lerántja a földre, ezúttal a pólója alatt is elkalandozik. – Nem kell más, úgy kívánom a szádat… - csókolja meg szenvedélyesen. -… csókolni a kezed, a lábad, érezni a bőröd illatát! – közben kényezteti tovább a kisebb férfit. – Nem kell más, a kocsiban, a kádban… - egyre hevesebb, ami szokatlan egy Uchihához, Naruto, csak nyögdécselni tud. -… jó a fűben, az előszobában, nekem mindegy hol jön rám! – letépi az Uzumaki pólóját és köldökétől kezdve kezdi el nyalogatni és csókolgatni, a szőkeség ismét csak nyögdécselni tud. –Nem kell más, nem értek a szóból, sose legyen elég a jóból, örökre elcsábítottál! – halad egyre felfelé a kidolgozott testen. – Nem kell más, úgy akarlak téged! – szinte már nyüszíti. – Nem érzed?  Megőrülök érted, adj hát nekem egy éjszakát! – megtámasztja magát Naruto felett, és könyörgőn néz bele tengerkék íriszeibe. – Nem kell más. – hal el a hangja.

Ekkor Naruto magára rántja és szorosan megöleli.

- Az összeset neked adom. – suttogja a fekete tincsekbe.

- Úgy kívánom a szádat, csókolni a kezed, a lábad, érezni a bőröd illatát. – dünnyögi a szőke mellkasának, majd vidáman „újból támadásba lendül”. – Apropó! – áll meg egy pillanatra. – Ha ezt bárkinek is elmondod… KINYÍRLAK!

- Tudom-tudom. – kuncog és folytatják ahol abbahagyták.

THE END