Új töri! *-*

Vak vezet világtalant By; Gün-gün

1. fejezet

A címért ezer hála és köszönet xxDemonRedEyexx-nak *3*

(Szerz. megj.: Oroszul beszélt párbeszédek.)

 Rövid leírás : Ian a vak általános iskolai tanár belefut Vladikba az orosz bűnbanda vezérbe és hát sajnos olyasminek lesz tanúja aminek nem kéne már épp kivágná magát de balul sülnek el a dolgok

A lágy tavaszi szellő és a kellemes napsütés mely beosont Ian ablakán, és végigcirógatta a hófehér bőrt arcán, ébredésre késztette a fiatal férfit. Ian nagyot nyújtózott, majd feltolta magát ülő helyzetbe. Kellemes reggelnek ígérkezett a mai. Vékony lábát óvatosan a padlóra helyezte, és mikor teljes súlyával a parkettán állt az megreccsent, alig hallhatóan, de ez bőven elég volt, hogy a szemfüles Buddy, ki jelenleg a másik szobában csendesen szunyókált, oda ügessen gazdájához. A nagy, de barátságos golden retriver, boldogan csaholva, dörgölte magát a vékony férfihez.

- Jó reggelt neked is, Buddy! – hajolt le hozzá Ian és alaposan megdögönyözte a kutya fejét, ki erre boldogan vakkantott és végignyalt gazdája arcán. – Jól van, jól van, már biztosan éhes lehetsz, szinte érzem, hogy elaludtam! Ian óvatosan a szobájában lévő íróasztalhoz sétált, majd kitapogatott rajta egy kemény, négyszögletű tárgyat, tetején két gombbal, majd megnyomta a jobb oldalit.

- Délelőtt tíz óra harminchárom perc. – szólalt meg az apró mikrofonokból egy gépies női hang.

- Annyira tudtam! –lehelte, majd finoman visszarakta az elektromos órát a helyére. – Na, gyere, öregfiú reggelizzünk meg! – Intett a kutyának, ki farok csóválva követni kezdte. A szobából kilépve azonnal keresni kezdik a jobb oldalán lévő komódsort, melynek sima felületén óvatosan végigszánt ujjaival. Alig két méter hosszú a szekrénysor melynek végénél be kell kanyarodnia a konyhába. Ian már több mint öt éve lakik ebben a kis bérházban, így már jócskán megjegyezte az alaprajzát, de ez a kis rituálé mondhatni már szokásává vált. Ügyesen kikerülve a sütőt a mellette lévő konyhapulthoz sétál, mely alatt ott a kutyaeledeles zacskó és a két tál. Egyiket gyorsan meg is tölti, míg a másikban kicseréli a vizet. – Jó étvágyat haver! – simít végig a tálhoz siető kutya fején. Felállva a szekrényhez fordul, melyet kinyitván a legalsó polcon ott is találja jól megszokott müzlis tálját. Beleöntve szokásos müzli adagját ujjhegyét a tál belső széléhez szorítja, nehogy túlöntse a tejet. Mikor a hűvös, selymes folyadék eléri érzékeny ujjbegyét, abbahagyja az öntést, és visszahelyezi a flakont a hűtőbe. Tállal a kezében óvatosan kimasírozik az étkezőben, majd ott helyet foglalva nekiáll reggelijének.

***

Ian Goldsmith vak, mára napra pontosan tizennyolc éve annak, hogy feldühödött nevelőapja elvette szeme világát…

Édesanyja az ő születésébe halt bele, így édesapja kénytelen volt egyedül nevelni őt, rossz egészségi állapota mellett. Három éves lehetett, mikor a férfi újraházasodott és elvett egy kedves, csinos nőt, ki a nevelőanyja lett. Egészen öt éves koráig minden rendben ment, úgy éltek, mint egy nagy, boldog család. Azonban ez sem tartott sokáig. Apja eleve rossz egészségi állapota egyre csak romlott, míg végül elhunyt. Édesapja halála után, kettesben maradt a nővel. Ez két teljes évig nem okozott különösebb problémát, csakhogy a nő megismerkedett egy férfival, kivel pár hónapnyi együttlét után össze is házasodott. És ez volt az a végzetes hiba, aminek nem kellett volna megtörténnie. Bár a nő előtt egy darabig jól titkolta, de a férfi rettentő iszákos, és erőszakos volt, amit csak a házasság után mutatott meg magából. Rendszeresen bántalmazta, mind őt, mind nevelőanyját. Így éltek, vagyis inkább nevezném létezésnek, mint életnek, egészen egy évig, amikor is a nőnek gyereke született. Csak az volt a probléma, hogy nem attól a vadállattól… Sajnos erre a férfi is rájött és holt részegen egy húsvágó bárddal támadt rá a nőre és kisbabájára. Ian közéjük állt, hét évesen saját testével védte nevelőanyját és annak kisbabáját. A nő még épp időben hívta a rendőrséget és a mentőket, így sikerült megmenteni a fiatal fiú életét. Azonban olyan mértékű kár keletkezett szaruhártyájában, melyet csak egy méregdrága műtéttel lehetett volna helyrehozni, amit a család már nem engedhetett meg magának. Mikor közölték a hírt a kórházban a nő zokogni kezdett. Segíteni akart a fiúnak ki megmentette az életét. Segíteni akart a fiának… mindenáron, de képtelen volt rá. Ian, csak feküdt a körházi ágyon, bekötözött szemekkel s csitítgatta anyját. De ami valóban hátborzongató volt, még az orvosok számára is, az az, hogy Ian nem sírt, sőt mosolygott… Senki sem sejtette, hogy az apja halálos ágyán tett fogadalmát teljesíti, miszerint nem hagyja, hogy valami újra sírásra késztesse, soha többé, így bármi rossz, vagy netalán keserves történt is ő csak mosolygott és mosolygott éveken keresztül…

***

Ian a reggeli végeztével a dolgozószobája felé veszi az irányt ugyanis fogalmazások javítása vár rá. Igen jól gondoljátok Ian tanár a közeli általános iskolában, méghozzá orosz nyelvet tanít, de emellett magántanárként is munkálkodik. Hozzá hasonló gyerekeknek segít megtanulni a Braille-írást (bré) és olvasást. Jelenleg két magándiákja van, a kilenc éves Marco, és a tizenegy éves Zoé. Épp tegnap jártak nála és azt a feladatot kapták, hogy írjanak egy-egy rövid fogalmazást, hogy is képzelik el a legjobb vakációt, ha már úgyis kezdődik a nyári szünet… Ian hangos hahotázása tölti be a szobát, mire Buddy azonnal ott terem mellette és mancsát a férfi ölébe helyezi.

- Jaj! Haha… de rég nevettem ilyen jót! – borzol bele Buddy homokszín bundájába. – Sosem hittem volna, hogy egy kilencéves kisfiú számára az lenne a legjobb dolog a nyárban, ha a szüleinek sikerülne végre összehozni egy öcsit! Hahha… Begörcsölt az oldalam! – dörzsölgeti meg a fájó testrészt. Nem sokkal később végzett is a javítással, így már csak az év végi jegyek lezárása maradt hátra, amit holnap kell leadnia az iskolában. Ian hiába is kötelességtudó tanár, mindig is rossz szokása volt mindent az utolsó pillanatra hagyni. Így gyorsan előszedi saját kis dossziéját, melyben a speciális írógépe segítségével készített lapokat tárolja a gyerekek egész éves jegyeivel. Székével és a dossziéval a kezében gurul odébb az írógéphez. Új lapot rakva a gépbe neki is áll a jegyek összegzésének…

Kitudja mióta ülhetett már a jegyek fölött, bár sejtette, hogy már elég sok ideje, ugyanis gyomra felmordult. Hat negyvenfős osztályt elég időigényes munka lezárni, így nem csoda, hogy megéhezett. Épp az utolsó diákot zárta le a hetedikesek közül, mikor az ajtócsengő megzavarta tevékenységében. Sietős léptekkel indult meg a bejárati ajtóhoz, ujjait végig a mellette futó falon végigsimítva.

- Igen? – nyitja szélesre az ajtót.

- Édes fiam, hogy vagy ezen a csodás délután? – szólal meg az ajtó túloldaláról egy kedves, idős női hang.

- Áh Marina néni! Önnek is szép napot! – mosolyodik el Ian. Marina a szomszédban élő aranyos idős hölgy, ki mindig is sokat segített a fiúnak már beköltözése óta. – Remekül vagyok, bár kicsit sok a munkám. És ön hogy tetszik lenni?

- Mint mindig fiam, mint mindig… Na de akkor nem is zavarlak, csak azért jöttem, hogy ezt a kis húslevest odaadjam, meg hogy kivigyem egy kicsit azt az izgága ebet. – nyújtja a fiú felé az edényt.

- Jaj istenkém ilyen késő lenne? – döbben meg Ian, de átveszi az edényt. Már évekkel ezelőtt mikor jóban lett a hölggyel megbeszélték, ha fél háromig Ian nem viszi le sétálni Buddy-t, Marina érte jön, hogy levigye. A fiúnak csak füttyentenie kellet, hogy a hatalmas retriver kiügessen hozzá az előszobába. Mikor észrevette az idős hölgyet, csak vidáman vakkantott egyet, hisz már tudta mit is jelent ez… séta! – Nagyon köszönök mindent Marina néni! – köszön el az idős hölgytől.

- Ugyan nekem öröm fiacskám! – Ian csak az után zárja be az ajtót, hogy meghallotta a liftajtó csapódást.

A finom ebéd után Ian ismét nekiáll a munkának. Mire teljesen végzett Buddy is hazaért, így jó szokás szerint együtt hallgatták a hifiből szóló rock zenét és pihentek a kanapén. A férfin bármennyire is nem látszik él hal a rockért. Imádja az erős basszust és a jó pörgős gitárszólókat. Így telt el az este nagy része, majd közösen meghallgatták a híreket, végül egy jó kiadós vacsora.

Ian már jócskán aludt, mikor egy hideg orr és kétségbeesett nyüszögés ébredésre késztette.

- Ki? Mi? Hol? – tért hirtelen magához, mikor is megértette, hogy a kutya ébreztette fel. – Héj mi történt kishaver? – a kutya csak ugatott egyet, majd a fiú kezébe nyomta a jól ismert vöröskeresztes hámot. Ian ijedtében azonnal felpattant és öltözködni kezdett. – Tűz? – a kutya nem reagált. – Árvíz? – ismét néma csend – Betörő? – miután elkészült Buddy-ra kezdte felcsatolni a hámot. – Ki kell menned? – erre a kutya ugatott egyet. – Ah istenkém te nagy mamlasz… a frászt hoztad rám. – fújja ki a bent rekedt levegőt és megnyomja az épp mellettük található óra gombját.

- Hajnali fél kettő. - jött a gépies válasz.

- Na de akkor induljunk, nem szeretnék ilyenkor kutyavégterméket takarítani. – ragadja meg Ian a hámfogót és elindulnak kifelé. Ám a férfi csak a parkban veszi észre, hogy fehér botját a lakásban felejtette. ~Semmi gond, hisz Buddy velem van!~ nyugtatja meg magát ám ez talán túl korai volt. Egyszer csak egy hangos pisztolydördülés hallatszott fel. Buddy hiába tökéletesen kiképzett vakvezető kutya, ettől még ő is megijedt és rohanni kezdett. Szegény Ian-re nem elég, hogy a frász jött a lövöldözéstől, de még a rettegő Buddy is rángatja magával. A férfi nem bírva a kutya tempóját, inkább elengedi a hámfogót, de a lendülettől így is térdre esik. ~Basszus!~ tápászkodik fel, majd leporolja magát. – Buddy!? – kiállt fel azonban a kutya már messze jár. – Hát ez remek… - nyögi. – Összegezzük… hajnali kettő, nem tudom hol vagyok, a botom otthon maradt, a kutyám elrohant, ráadásul valahol a közelben lövöldözés volt… lehet ennél jobb? – Ian sosem volt egy félős alkat, már gyerekkorában kinevelte magából ezt az elemi ösztönt, így hát megindult szépen lassan, lépésről lépésre, kezeit előre nyújtva, hogy elkerülhesse az esetleges ütközést bármivel, és belül csak az marcangolta, hogy egy külső szemlélő számára, milyen szánalmasan festhet. Már egy ideje csoszogott, mikor végre emberi hangot hallott. Arcára azonnal mosoly kúszott és egyenesen a hang irányába indult. Eleinte a hangok nem voltak értelmesek, csak egybefüggő mormolást lehetett kivenni, de ahogy közelebb ért a mondatok szépen lassan különváltak.

- Főnök ezt most miért kellett? – a férfi hangja enyhén remegett.

- Spicli volt nem? – jött az egyszerű, félvállról lökött válasz- És amúgy is jó ideje szúrta a szemem ez a segg… Már rég kijárt neki egy golyó! – fújja ki teljesen nyugodtan a cigi füstöt Vladik Furmanov a Bratva (brothers) a leghíresebb orosz bűnbanda jelenlegi vezére. Jól sejtitek… Ian a legnagyobb katasztrófába készül bebotorkálni…

Vladik első ránézésre egy jóvágású fickó, 196 centi tömör izom, de mégsem abban a vasgyúró fílingben. Mondjuk úgy távolról úgy fest, mint a nők vágyálmaiban megjelenő, hódításra váró sötét herceg. Azonban ha az ember közelebbről vizsgálja meg, szeme elé tárul a kőkemény igazság. Hollófekete fürtjei rövidre vágva ám felül mégis hosszabbra hagyott, így koronaként ékesítik, a lámpafényben szürkén villódzó szemeit. Férfias arcvonásaira ijesztő árnyat vet a fény, de még így is jól kivehető az arca bal oldalát átmetsző két sebhely. A nagyobbik homlokától egészen átmetszi arcát a szemén keresztül, de ne aggódjatok, látása tökéletes, míg a másik kisebb seb, csak a két ajkát metszi keresztül.

- Mi-mit csináljunk ezzel itt főnök? – szólal meg egy másik férfi.

- Takarítsátok fel a szemetet, nem akarom, hogy a zsaruk szaglásszanak! – ezzel a lendülettel köp egyet oldalra.

Ian az egész jelenetet egy kuka mögött hallgatta végig. ~Azt hiszem jobb lesz, ha lelépek, mielőtt én is a fickó nyomdokaiba lépek!~ azzal indult is volna meg, ha kabátja nem akadt volna be a kukába, és hangos csattanások közepette nem borította volna fel azt.

- Ez meg mi a picsa volt? – fordul vissza a feketeség – Ti ketten nézzétek meg! – int fejével a két nagydarab testőrszerű férfinak, kik fegyverüket kezükbe véve indulnak meg a zaj irányába. Alig pár percükbe kerül, hogy ráakadjanak a földön térdelő fiúra.

- Mancsokat magasba haver! – szegezi rá pisztolyát az egyik gorilla.

- Tessék? – fordul a fejével a férfi felé Ian, ki még mindig a földön térdel. – Egy szót sem értek! Lehetne angolul? – Ian nem volt hülye… jobban mondva éppen elég okos volt ahhoz, hogy hülyét játsszon. Tudta, ha ezek rájönnek, hogy mindent értett neki befellegzett. A két gorilla csak értetlenkedve nézett össze, míg végül az egyik megragadta Ian-t és felrántotta.

- Főnök! Találtunk valami fura fiút ki egy szót nem ért oroszul és nem reagál a fegyvereinkre? – ordít fel a másik. ~Barmok!~ mosolyodik el Ian elégedetten.

- Hozzátok elém! – érkezett meg a válasz pár másodperc után.

- E-elnézést… mi folyik itt? Miért kell rángatni? – tanúsít némi ellenállást, de csak a játék kedvéért.

- Ő lenne az? – hajol le Vladik a nála jóval alacsonyabb, törékeny fiúhoz, hogy alaposabban szemügyre vehesse. Ian méz szőke haja arcára és fekete szemüvegére tapadt.

- Elengednének végre? Vagy legalább megmondanák hol vagyok? Eltévedtem.

- Eltévedtél? – áll vissza egyenesbe a feketeség, és kérdően megemeli szépen ívelt szemöldökét. – Ez érdekes.

- Hah végre valaki beszél angolul! Már kezdtem megijedni! – rántja ki magát Ian a két mamlasz kezeiből. – A kutyám megijedt a pisztolylövéstől és elrohant a fehérbotom meg otthon maradt! – kapaszkodik bele a döbbent férfiba – Ha szépen megkérem hazakísérne? Nem szeretnék bele botorkálni a fegyver tulajdonosába!

- Vak vagy? – pislog nagyokat a feketeség.

- Tudja, azt hittem éjnek évadján a fekete szemüveg egyértelmű. – dönti kiskutya módján oldalra fejét Ian.

- Főnök most mi legyen? – jött a kérdés valahonnan hátulról.

- Hogy őszinte legyek… fogalmam sincs. – vakargatja meg szabad kezével tarkóját Vladik, ugyanis a másikba még mindig Ian kapaszkodik. – Nos végül is se nem láthatott se nem hallhatott semmit, én meg nem szeretek fölöslegesen gyilkolászni… - Ian arcára halvány mosoly kúszik fel.

- De főnök! – lép oda hozzájuk az egyik férfi, ezzel meglökve a fiút, ki kénytelen egyensúlya megtartása érdekében Vladik oldalába kapaszkodni. Csak sajnos olyan helyen akadt meg a keze ahol nagyon nem kellett volna, mégpedig a férfi nem éppen üres pisztolytáskájában. Ian egy pillanatra lesokkolódott. Mit is tegyen most? Végül gyorsan elkapta a kezét és hátrébb állt a férfitól. Néma csend szállt a társaságra. ~Baaasszúús… nagyon is tudja, hogy tudom, mit tapogattam!~ nyel egy nagyot.

- Öhm… - szólal meg végül a szőke fiú - … azt hiszem, hazatalálok egyedül is! – erőltet vigyort magára – De azért köszi a segítséget! – pördülne hátra azonban a férfi durván megragadja csuklóját és visszarántja.

- Bocs cimbi… de most már nem engedhetlek el! – morogja a feketeség.

- Ou… héj! Ez fáj ám! – próbálja Ian kirántani kezét a béklyóból, ám hiába, mint ha méretes vasbilincset próbálna lefeszegetni magáról. Ekkor azonban dühödt kutyaugatás hallatszik fel. Ian-nek egyetlen vakkantás is elég volt, hogy rájöjjön, az ő szeretett Buddy-ja érkezett vissza hozzá. Egyszer csak egy agresszív, vakvezető hámot viselő golden retriver vágódik a társaság közepébe és fogait azonnal Ian fogva tartójának karjába mélyeszti. Az egy üvöltés kíséretével elengedi el a fiút. Bár márkás bőrdzsekijének hála keze nem sérül komolyabban, a harapás akkor is rettentően fájdalmas volt.

- Kurva anyádat te rühes dög! – szabadítja ki alkarját a kutya fogai közül Vladik. Az eb immár a földről vicsorog és morog rá. – Ezért megdöglesz! – rántja elő fegyverét, majd a kutyára szegezi, mely még mindig vicsorog rá. – Kutyuli mond pápá!

Ian meghallva a kakas kattanását, ösztönből ugrott neki a még mindig mellette álló férfinak.

- Ne merd bántani az én kutyámat te orosz seggfej! – minden erejét bevetve löki fel sikeresen a férfit, így a golyó a kutya mellett süvít el. – Buddy futás! – üvölt a kutyára ki készséggel engedelmeskedik neki. Ian azonban már nem tudott meglógni, ugyanis a két gorilla ismét közre fogta. ~Én hülye barom reflexszerűen oroszul ordítottam erre pöcsre!... Nekem annyi!~ nyugtázza a tényeket magában.

- Orosz seggfej? – Vladik kimérten áll fel és indul meg a fiú felé, hangja olyan hideg, és metsző volt, hogy akár egy vulkánt is befagyaszthatott volna vele.

- Orosz seggfej mond mit?

- Mi van?

- Hehehe istenem ennek az ezeréves poénnak bedőlni! – kuncog fel Ian. Hiába van a halál torkában, egyszerűen képtelen komolyan venni, hála éveken át kifejlesztett az életéhez viszonyított nemtörődömségének. A félelem hiányával, a haláltól való rettegés is kiveszett belőle. Talán ezt egy normális ember nem találná épp jó dolognak, de neki ez így tökéletesen megfelelt. Hisz mindenki elmegy egyszer. Kit az öregség, vagy betegség visz el, kit egy orosz bűnöző. Hát nem mindegy?

- Kölyök! – ragadja meg durván Ian arcát és felrántja, hogy kényelmesen a fiúra tudjon nézni. – Nem vagy épp abban a helyzetben, hogy viccelődhess velem! Vladik Furmanov – el, a leghíresebb orosz bűnszövetkezet a Bratva vezetőjével!

- Így is úgy is kicsinálsz nem? Hát akkor legalább hadd legyen jó hangulatom előtte! – vigyorodik el ismét a szőkeség.

Vladik hátrált egy lépést a fiútól. Nem sok ember van, kitől végigfut a hátán a libabőr, de ennek a srácnak sikerült közéjük kerülnie. Még soha nem látott olyat, ki vigyorogva várta volna, hogy megöljék. Kiázta tőle a hideg, de egyben dühítette is. Egyszeriben minden vágya lett, hogy letörölje azt a bárgyú mosolyt a képéről. De mégis hogy, ha a fiú nem fél a haláltól? Egyszeriben még a démonokat is megrettentő félmosoly kúszott fel Vladik arcára. Ott lévő embereit egyszerre verte ki a víz.

- Rendben van, hát legyen! – vigyorodik el ördögien – Majd én megtanítalak téged a kínzó rettegésre, kölyök! – nevet fel. – Dobjátok be ifjú barátunk az autóba! Hazamegyünk fiúk! – szólt a megrettenve pislogó embereinek. Még sosem látták ilyennek a főnöküket, és bár hiába bűnözők, előre megsajnálták szerencsétlen kissrácot, de hát a főnöknek engedelmeskedni kell. Így hát megkötözték Ian-t és kocsiba rakták, majd megindultak a bázis felé.

***

Alig húsz perc elteltével be is faroltak az elhagyatott gyárépület előtt.

- Megérkeztünk a kastélyhoz hercegnő kiszállás! – nyitja ki Vladik, a kocsiajtót és szőke tincseinél fogva rángatja ki a járműből.

- Áucs! – szisszen fel fájdalmában Ian.

- Üdv itthon főnök! – terem előttük hirtelen egy nyurga alak – Jól sikerült a tisztogatás?

- Fogjuk rá. –morran fel a feketeség – Bár jobb lett volna, ha egy kis taknyos nem köp a levesünkbe! – ránt egyet az apró férfin.

- Ian a nevem! – horkan fel a fiú. – Nem kölyök, taknyos, vagy hasonló. Huszonöt vagyok így ez kicsit lekezelő!

- Bekussolnál végre!? – ránt egyet ismét a fiún – Ivan készítsd elő nekem és a hercegnőnek a szobám!

- Igenis!

- Ivan! Vidd Ian-t is! – löki oda a férfinak.

- Igenis.

***

Vladik esze-veszettük vigyorogva lépett be a szobába, melyben félhomály uralkodott, bár egy lepukkant raktárépületben volt a tanyájuk, a vezér szállása mégis felért egy öt csillagos szálloda egyik szobájával.

- Csodálom, hogy nem próbáltál megszökni szöszi. – kapcsolja ki, majd rakja le rolexét az éjjeli szekrényre.

- Sok értelme lett volna… - húzza el a száját Ian, ki egy hatalmas franciaágyon dekkolt éppen.

- Nem vagy az az aggodalmaskodó típus mi? – veti le acélbetétes bakancsát is, majd egyszerűen bevágja őket a sarokba. – Nem is félsz attól mit fogok most tenni veled… Ian? – búgja negédesen a fiú fülébe. A mély, borzongató hang, mely füle mellett szólalt meg, áramként futott végig minden porcikáján. Ian nyelt egyet. Nagyon is jól tudta mi mindent tehet meg vele a férfi, de már rég belenyugodott az egészbe és csak próbálta megőrizni a hidegvérét, hisz tudta, hogy a feketeség számára az lenne a legnagyobb öröm, ha könnyezve az életéért könyörögne. De nem fogja megkapni ezt az örömöt! Ha Ian-ön múlik nem! – Nocsak, talán benned rekedt a szó szöszi? –Ian ismét nem válaszolt.

Vladik megelégelve a fiú némaságát, pólójánál megragadva rántja fel egy vad, fojtogató csókra. Ian hiába készült fel arra, hogy bármi megtörténhet vele, mégis teljesen lesokkolta a tudat, hogy első csókját egy bűnöző veszi el. A férfi erőszakkal tuszkolta át nyelvét a szőkeség szájába, hogy feltérképezhesse a terepet, közben szabad kezével leszaggatja Ian feleslegessé vált ruháit. A fiú ekkor kezdett tiltakozni. Megpróbált kiszabadulni a férfi markaiból, de mind hiába. Ekkor Vladik torkon ragadta szegényt és egy erőteljes mozdulattal az ágyba vágta kicsi testét. Szegény Ian csak úgy nyekkent.

- Ez még csak az ízelítő volt édes – nyal végig Ian fintortól eltorzult arcán – Lássuk, hogy bírod a kiképzést! – a szőkeség megrezzent, mikor is meghallotta a cipzár hangját.

Vladik már alig várta, hogy a fiú könnyektől ázott arccal, kegyelemért könyörögjön neki. Ezekkel a gondolatokkal merült el a fiú feszes farpofái között. Ian úgy érezte itt a vég, most fog szétszakadni belülről. Az az iszonytatos fájdalom, mit ott érzett leírhatatlan volt, de ő akkori is minden akaraterejét összeszedve, ajkaiba harapva visszafojtotta sikítását. Ha az életébe kerül is, akkor sem adja meg ennek a szemétnek azt, amit akar…

Vladik soha nem gondolta volna, hogy egy fiú ennyire jó lehet. Rettentő szűk és forró, bár a síkossággal kicsit probléma van, de lassan az is megoldódni látszik a szőkeségből folyó vér miatt. Így hát bele is kezd eszeveszett tempójába, nem érdekli mit érez a másik, ő csak sikítani akarja hallani!

Ian képtelen érzékelni az időt, így fogalma sincs mióta dolgozhat rajta a másik, de a kínzó fájdalom, mi eddig betöltötte testét, mind elméjét kissé alábbhagyott, így újra képes volt gondolkodni. ~ Most mégis mi a jó istent csináljak?Adjam meg neki amit akar?...SOHA! Akkor mégis mit…? Ez az!~ Ian fájdalomtól eltorzult arcára egy halovány mosolyt erőltet. Keze, mely eddig görcsösen szorongatta a lepedőt, most fekete szemüvegéhez vándorolt, hogy megszabadítsa attól és felfedje a másik előtt mit is rejteget mindenki elől…

 Mivel ő nem születésétől látássérült ezért a pislogási reflex igenis aktív benne, így sokan láthatták már nevelőapja művét. Régebben nem hordta a szemüveget, csak mikor a tanítani kezdett, ugyanis a frászt hozta a gyerekekre. Így, megragadva a férfi arcát maga felé fordította azt.

Vladik abbahagyta a mozgást…lefagyott. Nem gondolta, hogy a fiú ilyen látványt rejteget a szemüvege alatt. A férfi lassan simít végig Ian mindkét szemét átmetsző, vízszintes sebhelyen. Elfehéredett íriszeiből csak úgy sütött a megvetés. ~Ki tehette ezt vele és miért?~ ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak végig az agyán. És végül olyan dolog történt, ami eddig még sosem. Vladik nem akarta már többet bántani a fiút, sokkal inkább meg akarta ismerni a történetét… Lassan húzta ölébe kicsiny testét és ezúttal egy lágyabb csókot váltott vele, persze ez is birtokló és mohó volt. Ian lefagyott, nem erre számított, sokkal inkább arra, hogy a férfi megundorodik, majd a látványtól és békén hagyja végre. Ehelyett inkább férfiasságára kulcsolta kezét és úgy kezdte ingerelni őt. Nem kellett sok idő hozzá és a fiú merevedése ékesen állt.

- Méh…gihs mi ahhz ördögöt művelsz? – szuszogja visszafojtottan a férfi vállába. – Nem épp kínozni akartál? ~Hülye vagyok? Miért ajánlgatom neki a kínzásom? Barom!~

- Kuss és élvezd! – mozdítja meg óvatosan magát a fiúban, mire az egy visszafojtott sóhajtást hallatott – Elérem, hogy sikíts nekem Ian. Ha nem megy fájdalomtól, majd most elérem így! – azzal ismét hátradönti a fiút és két lábát a vállára helyezi, hogy kényelmesebb pózban hatolhasson ismét a remegő testbe. Ian a férfi ütemes mozgásától, valamint merevedését pumpáló meleg tenyerétől egyre nehezebben tartja vissza nyögéseit. Sosem gondolta volna, hogy első viszonylagosan élvezhető szexuális élményét egy orosz bűnbanda fejétől kapja majd. Érdekes a sors nem? Vladik kutakodó mozgásának hála elég hamar megtalálja azt a pontot melytől Ian képtelen visszafogni hangját.

- Baaahszus ahh! – nyög fel a szőkeség, mire Vladik csak elégedetten elvigyorodik és folytatja tovább tevékenységét, azonban igyekeznie kell, ha nem akar előbb elsülni, mint az alatta lévő. Ugyanis nem igazán segít rá a tervére az alatta vonagló, vágytól egyre forróbb és szűkebb test.

- Francba veled kölyök! –hajol le egy újabb csókra, majd gyorsít tempóján. Ian ajkán egy apró nyálcsepp kúszik le, melyet Vladik örömmel tüntet el saját nyelvével, majd gondol egyet és újból ölébe rántja a fiút. Továbbhaladva ízleli meg annak hosszú, kecses nyakát és kitüremkedő kulcscsontját. A szőke hófehér bőrének hála a legapróbb szívás, illetve harapásnyomok is jól látszanak rajta. Vladik elégedetten nyal végig művein, miközben Ian minden egyes kis érintésre egyre nagyobbat nyög. Már nem kellett sok elég volt hozzá egy két mélyebb lökés és pár rántás, hogy a fiú nagyot sikoltva süljön el. A hirtelen jött orgazmusával Vladikot is az egekbe röpítette, ki magját belé lövellte. Lihegve eresztette Ian-t az ágyra ő maga pedig a kisebb fiúra dőlt, így próbálták szívverésük visszaállítani a megfelelő ütemre.

- Nah hehe nem megmondtam kölyök, hogy sikításra késztetlek? – emelkedik fel Vladik a fiúról, hogy győzelemittasan a képébe nevethessen, azonban az az egy kis bökkenő közbejátszott, hogy Ian már rég nem volt magánál. Orgazmusa után szinte azonnal eszméletét vesztette. – Egyedül nem vicces a káröröm… - nyafogja a feketeség, majd lemászik a fiúról, kire ráteríti a takarót. Az ágy szélén ülve gyújt rá, azonban nyugalmát kopogás zavarja meg.

- Gyere!

- Főnök bocsánat, hogy megzavarom, de… feltakarítsunk? – pillant a fiúra az ajtóban álló. Vladik csak összeszűkíti szemeit.

- Ha bármelykőtök csak egy ujjal is hozzá mer érni azt saját kezűleg küldöm a pokolra! – sziszegi fogai között.

***

Ian-t reggel egy nagy nedves nyelv ébreszti.

- Ma a…?!- ugrik fel az ágyból ijedtében, de a derekába nyilalló éles fájdalom ráébreszti, hogy ezt nagyon nem kellett volna. – Buddy? – a nagy golden retriver boldogan ugrik gazdájára ezzel visszadöntve a fiút az ágyba. Farok csóválva nyalja össze gazdija arcát. – Jól van, jól van, ez csikiz hagyd abba! – vakargatja meg az állat dús bundás nyakát, ám ekkor bevillannak a nemrégiben történt események. Hirtelen pánik lesz rajta úrrá. ~Hol vagyok?~ pattan ki azonnal az ágyból, nem törődve a fájdalommal és eszeveszett tempóban kezd el tapogatózni a szobában. Mikor keze ismerős tárgyakra téved, térde megremeg, végül összecsuklik. – Itthon vagyok… - suttogja maga elé. Buddy azonnal hozzá siet, és megnyugtatásként ismételten megnyalja gazdája arcát, majd fejét a fiú vállára hajtja. – Itthon vagyok… - ismétli meg. A fájdalmas kifejezés arcán egyre inkább mosolyra vált. – Hát ezt is túléltük öregfiú! – öleli át szeretett kutyáját. Az idilli pillanatot az ajtócsengő zavarja meg. Ian egy pillanatra megdermed. ~Mi van ha….?~ de gyorsan el is hessegeti a gondolatot és lábra tornássza magát. Az ajtó előtt állva egy gyors ruházatellenőrzés után, mely szerint egy póló és egy rövidnadrág van rajta ajtót nyit.

- Igen? – nyit ajtót, de csak résnyire.

- Fiacskám annyira aggódtam miattad! – tör utat magának Marina néni a lakásban és jó szorosan magához öleli a magdöbbent fiút.

- Miért mi történt? – ölel vissza kissé bizonytalanul.

- Jaj istenkém hát nem is emlékszel? – a fiú csak megrázta a fejét. –Ma reggel összeestél kutyasétáltatás közben és egy kedves fiatalember hozott haza!

- Hogy micsoda?!

- Bizony ám! Szegénykém tele vagy lila foltokkal! – simít végig a hölgy Ian nyakán. ~Talán csak egy álom volt az egész? Igen ez lehet! Csak egy rémálom…~ mosolyodik el nyugodtan a szőkeség.

- Ne tessék aggódni rendben vagyok, csak egy kis pihenésre van szükségem.

- Értem, hát akkor nem is zavarlak, dőlj csak le fiam és ne aggódj, beszóltam az iskolába, hogy gyengélkedsz. – indul el kifele Marina – És ne feledd, ha bármi gond van, csak csöngess be, hisz itt vagyok a szomszédban.

- Renden és nagyon köszönöm! – már csukná be az ajtót mikor bevillan valami. – Marina néni! – szól a hölgy után.

- Igen drágám?

- Nem tudja véletlenül, hogy is hívták azt az embert ki hazahozott engem? Tudja… csak meg szeretném neki köszönni.

- Hmm nézzük csak… - gondolkodik el az idős hölgy - … azt hiszem valami Vladiknak hívták az úriembert. Legalábbis nekem ezt mondta, mikor összefutottam vele a lépcsőházba. Épp akkor hozott fel téged a karjaiban. Igazán jó kondiban volt a fiatalember azt meg kell hagyni. – kuncog fel Marina, majd eltűnik lakása rejtekében. Ian sokkoltan áll az ajtajában, csak Buddy csahhantása téríti vissza a jelenbe, de így is csak annyi lelki jelenléte maradt, hogy becsukja az ajtót, majd annak dőlve csúszik le a földre. ~Akkor mégsem álom volt? Ne!~ Ian egyre szaporábban kapkodja a levegőt. ~Akkor igaz… megrontott egy bűnöző és… és még élveztem is! Micsoda szégyen! Micsoda gyalázat!... De várjunk mégis… miért hozott haza? És…És egyáltalán honnan tudta hol lakom?~

***

Már két hét is eltelt a szörnyű incidens óta. Ian, már csak egy régi rossz emlékként tekint vissza rá, hisz ami volt elmúlt, ám mégsem tudta kiverni fejéből azt a kósza gondolatot, hogy Vladik vajon miért engedte őt haza. De gyorsan el is hessegette a dolgot, és folytatta a napi teendőit Buddy-val az oldalán. Épp az iskolából tartott hazafelé, azonban miről nem tudott, hogy egy nagy fekete terepjáró követi minden mozdulatát, de már hetek óta. Már a környéken élő emberek is furcsállva néznek a besötétített ablakú járműre, de egyszerűen félnek szólni a szőkeségnek.

Vladik idegesen dobolt a lábával, miközben mélyet szívott cigarettájából. Nem hitte volna, hogy a kis szőke ennyire… hétköznapi.

- Főnök. Nem azért, de… muszáj a kocsiban dohányoznia? – szól hátra óvatosan az anyósülésen gubbasztó idősebb fickó.

- Frusztrált, szóval muszáj! – hordja le – Ha nem tetszik, húzd le az ablakot!

- Főnök tudja, hogy azt nem lehet! A biztonsága érdekében… - kezd bele a sofőr, de a feketeség közbevág.

- Blablabla biztonság. – gúnyolódig – Inkább fogd be és hajts! Nem akarom szem elől téveszteni a kölyköt.

- De mégis miért követjük? Sokkal egyszerűbb lenne ha… - Vladik előkapva kését szegezi azt embere torkának.

- Ha be mered fejezni a mondatot itt helyben keresztülmetszem a torkod! Értve vagyok? – a férfi csak bólint. – Helyes. – azzal visszaül helyére.

Mikor a fiú bement a lépcsőházba az autó leparkol a panel előtt, mint minden egyes nap, és onnan figyel meg mindent. Azonban ma Ian után egy gyanús alak is beosont.

- Láttátok ezt? – csap az előtte ülő ülésére Vladik.

- Egy fickó bement utána a házba. Mi ezen olyan furcsa?

- Nem az barom! – ad tockost emberének – Hanem, hogy milyen tetoválása volt a csávónak!

- 666 a pokol urai. – szólal meg Vladik mellett egy fiatalabb srác ki eddig meg sem mukkant.

- Bingó! – veregeti meg a srác vállát- Anderj add ide azt az üveg vodkát, amit a kesztyűtartóban rejtegetsz, és azt hiszed, nem tudok róla!

- De én nem…

- Ne pofázz, hanem adjad! – a férfi csalódottan sóhajtva nyújtja át főnökének dugipiáját.

- De mégis minek az önnek?

- Rossz előérzetem van a bandatetkós fickóval kapcsolatban. – azzal helyére igazítja fegyverét és megindul az épület felé.

- Nem kéne utána mennünk? – fordul a mellette ülőhöz.

- Tud magára vigyázni és amúgy is a kis nyughatatlan már utána ment. – int hátra fejével a sofőr, jelzés képen, hogy a hátul ülő fiatalabb srác már sehol sincs.

Ian épp kabátját akasztotta fel, mikor is háta mögött az ajtócsengő a frászt hozta rá. Lassan közelebb sétálva hozzá kiált ki.

- Igen? – mostanában rászokott arra, hogy csak az után nyitja ki az ajtót, hogy ha megtudta ki áll a túl végen.

- Futárszolgálat! – hallatszik az ajtó másik végéről – Csomagot hoztam egy bizonyos… Ian Goldsmith-nek.

- Oh, - nyitja ki végül az ajtót a szőke – Én lennék az!

- Oh… tökéletes. – bár Ian nem láthatta, de ajtaja előtt nem egy kifutófiú állt. Sokkal inkább egy veszélyes, széttetovált marcona bűnöző, ki éppen próbálta a lehető leghalkabban előhúzni övéből pisztolyát. Már épp emelte volna a fiúra de…

- Fedezékbe kölyök! – hallatszik fel Ian számára egy borzongatóan ismerős hang, amit soha a büdös életben nem akart volna újból hallani.

Vladik teljes erejéből rohant felfele a lépcsősorokon. Nagyon rossz előérzete volt, és ahogy odaért az be is igazolódott. A nagydarab fickó épp készülte lelőni a kis szőkét, szerencsére még épp időben ért oda, így teljes erejéből nekilódult és felkente a kitetovált fickót a falra. Bár a hangtompítóval felszerelt pisztoly elsült, de a feketeségnek hála a golyó csak a falba fúródott.

- Basszus! – lihegi – Lehetnél óvatosabb is kölyök! – Ian egyenlőre nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem tudja, hogy kéne reagálnia. Itt áll előtte az ki hetekkel ezelőtt megerőszakolta, most meg nagyvalószínűséggel megmentette életét.

- Mit keresel itt? – jelenleg ennél jobbat nem tudott összehozni, mint, hogy közömbösséget tettet.

- Hát ennél kedvesebb fogadtatásra vártam, miután megmentettem az életed! – azonban Ian nem válaszol rejtett kihívására.

- Főnök! – hallatszik fel mögöttük egy teljesen nyugodt hang. – Feltakarítsak? – pillant le a kiütött fickóra.

- Á Dimitrij… öhm igen azt megköszönném. – a fiú csak bólint, és játszi könnyedséggel kapja vállára a nála majdhogy kétszer akkora csávót, és már el is tűnik vele. – Figyelj! – fordul vissza a szőkeséghez Vladik. – Tudom, hogy… nem kezdődött úgy a kapcsolatunk, mint ahogy az normál emberek közt szokás. – Ian csak kérdően vonja fel szemöldökét – De mit szolnál, ha nagy ijedségre innánk valamit? Hoztam egy kis meglepit! – azzal előkapja az üveg vodkát a háta mögül és meglengeti a fiú előtt. Hosszú néma csönd áll be közéjük.

- Tudod… - kezd bele Ian - …az évek folytán kiélesedtek annyira az érzékeim, hogy érzem, meglengettél valamit előttem, de attól én még mindig látássérült vagyok. – veti oda szárazon.

- Ou… - hervad le a feketeség eddigi vigyora – Royal vodkát hoztam, egy jó nagy üveggel. – Ian jó nagy levegőt vesz, miközben átgondolja a dolgokat. ~ Tényleg rám férne valami pia… itthon nincs… és azok után, hogy majdnem lelőttek lemenni a boltba sincs kedvem…~

- Rendben. – sóhajtja megadóan – Bejöhetsz… de – állítja meg a megindult férfit, mellkasának támasztott kezével. – Előbb kérem a pisztolytáskát!

- Hogy mi? – háborodik fel Vladik.

- Jól hallottad! – torkolja le – Ennek a háznak a küszöbét át nem léped fegyverrel!

- Ne már…

- Ide vele vagy menj el! – nyújtja ki tenyerét Ian. A férfi végül beleegyezőn sóhajtva a fiú kezébe nyomja a holmit. Ian elégedetten mosolyogva füttyent egyet, mire Buddy mellé üget. Amint észreveszi az ajtóban álló férfit azonnal morogni és vicsorogni kezd. Bundája égnek mered akár csak egy megvadult farkasnak. – Nyugi. – guggol le a kutya mellé és megnyugtatásként végigsimít oldalán. Mivel hogy nemrég jöttek meg Buddy-n még mindig ott van a vakvezető hám, így Ian könnyen rá tudja csatolni a pisztolytáskát a nagy golden retriverre.

- Te most komolyan a kutyának adtad a fegyverem?

- Yepp! – áll fel ismét Ian – Így biztos lehetek benne, hogy nem veszed vissza! – Vladik csak a szemét forgatja.

- Most már akkor bemehetnék? – kérdi idegesen a feketeség. Még sosem alázták meg ennyire. Még hogy egy rühes dögre csatolni az ő méregdrága pisztolyát.

- Igen. – áll arrébb az útból, hogy a férfi be tudjon jönni a lakásba.

Vladik izgatottan lép be Ian lakásába. Igaz néhány hete járt már itt, de akkor nem igazán foglalkozott a környezetével. Pár lépés után döbbenten tapasztalja, hogy milyen sötét is van a házban.

- Nem szeretnék tolakodó lenni, de… elhúzhatom a függönyöket?

- Hogy? – tér vissza a valóságba a szőke. Túl sok volt már neki az izgalom mára és egy kicsit elkalandozott. – Jah, persze bocs… nem igazán szoktam vendégeket fogadni.

- Semmi, végtére is én tolakodtam be. – húzza szélesre a függönyöket. Máris barátságosabbnak tűnt a hely a beáradó késődélutáni narancsos napfénytől.

- Hozok pár poharat, addig foglalj helyet a nappaliban. A nekem jobbra eső szoba lesz az. – bök oldalra fejével Ian, majd eltűnik a konyhában.

- Oké. – azzal a férfi be is vonul az említett helyre.

A szoba úgy festett, mint bármely átlagos tömeggyártott panellakás egyik tágabb szobája és hát… végtére az is volt. Viszont annyi különbséggel, hogy nem volt benne semmi felesleges. Mármint szobanövény, dísztárgy, vagy egyéb apróbb-seprőbb dolog, csak egy dohányzóasztal volt a közepén egy háromszemélyes kanapával, azzal szembe pedig egy fotel. Oldalt a polcsoron viszont ott figyelt egy hifi, melynek hangszórói a szoba négy sarkába voltak felszerelve. ~Na, ez biztos jól szól!~ Ez még nem is volt annyira érdekes. Vladik figyelmét sokkal inkább a többsorosan elhelyezkedő hatalmas cd gyűjtemény keltette fel. A férfi közelebb lépett és random kihúzott egyet a második sorból. Döbbenten olvasta rajta a feliratot. ~SlipKnot – We won’t die albuma~ Végül Ian is beért a poharakkal Buddy-val a nyomában, ki csak rámordult a bent lévőre, majd helyet foglalt a kanapé egyik oldalán. Vladik, csak a szemeit forgatta az állatra.

- Nem is sejtettem, hogy a ’tanár úr’ ilyen vad dolgokat hallgat. – kuncog fel, mivel egyszerűen képtelen elképzelni, ahogy ez a törékeny fiú metálra rázza szőke tincseit.

- Ne, ne, ne, ne, neeee! Te most kivettél egyet a gyűjteményemből?! - rakja le ijedten a poharakat a szöszi, majd a férfihez siet és kikapja a cd-t annak kezéből. Iannak a gyenge pontja volt a gyűjteménye. Egyszerűen irritálta az, ha valaki hozzáér hőn szeretett cd-ihez. – Mi van ráírva? – tolja a másik arcába.

- SlipKnot – We won’t die album.

- Oké, akkor eeeeeeez… - simítja végig ujjbegyeivel a második sort Ian, miközben orra alatt motyog valamit. Vladiknak közelebb kell hajolnia, hogy megértse. – 19, 20, 21, 22, 23, 24… á pontosan ide jössz 25ös. –azzal vissza is dugja a helyére.

- Váo! Ennyire rendezett?

- Igen.

- És mindegyiket tudod, hogy hol van?

- Igen.

- Kamu!

- Nem az.

- Akkor gondolom nem bánod ha tesztellek. – mosolyodik el gonoszkásan a férfi.

- Te tudod…

- Harmadik sor 32?

- Beugratós, a harmadik sorban csak 31 van.

- Franc… na jó, most komolyan. Ugyanez a sor… ööö mondjuk legyen a 12?

- Nickelback – Dark horse albuma.

- Azt a rohadt! – gyökerezik földbe Vladik lába, mikor is kihúzza az említett cdt. – Első sor 30?

- Shinedown – The sound of madness albuma.

- Pipa. Második sor 22?

- Most azért jöttél, hogy kikérdezd a gyűjteményem, vagy, hogy igyunk? – csap egyet az asztalra a pohárral Ian.

- Igazad van. – foglal helyet végül a férfi is a szőkével szemben a fotelbe, és kiönti az első adagot mindkettejüknek.

- Nazdarovje! (egészségedre) – nyújtja koccintásra poharát Ian, ám nem kapott választ, csak néma csendet. – Na most mi van? Nem szoktál koccintani?

- Jah! Bocsi, csak… szokatlan egy full amerikait oroszul beszélni hallani. – kamuzza Vladik. Igazság szerint eszméletlen édesnek tartotta, ahogy a kis szőke akcentus nélkül, anyanyelvi szinten használja az oroszt. – Nazdarovje! – koccint rá a másik pohárral, majd szinte egyszerre lehúzzák.

- Ah nincs is ennél jobb! – csapja le az asztalra immáron üres poharát Ian.

- Ahogy mondod! – csatlakozik hozzá a férfi is.

Azonban a társalgásuk itt el is akadt. Egyik fél sem tudta, hogy most mit is kéne mondania másiknak. Bár ez az ő helyzetükben nem is volt csoda.

- Öhm… szép időnk volt ma nem? – töri meg a hosszúra nyúlt csendet Vladik egy harmatgyenge próbálkozással, mellyel megpróbálja beindítani a beszélgetést… Mondanom sem kell nem sok sikerrel.

- …igaz. – válaszolja alig hallhatón Ian. Nem sűrűn került még hasonlóan kínos szituációba emberekkel, ugyanis mindig jól el tudott beszélgetni bárkivel, szinte akármiről. Ezért új volt számára, hogy nem tudja, mit is kéne mondania. – Figyelj… miért?

- Miért volt jó idő? – vonja fel kérdőn szépen ívelt szemöldökét a férfi.

- Nem dehogy te idióta! – horkan fel a fiú. – Tudod, nem értelek… Logikusan végiggondolva az egészet, neked már a búvóhelyeteken meg kellett volna ölnöd engem, de te nem tetted. Ráadásul most még az életemet is megmentetted! – böki ki végre Ian azt, ami már jó ideje foglalkoztatja. – Nos… miért?

Vladik némán az üres pohárra meredt. Hosszan nézett maga elé, végül farkasszerű tekintetét a szőkére emelte.

- Passz. – hagyta el száját az egyszerű válasz.

- Passz? – kérdez vissza meglepetten a fiú.

- Igen, passz. De ha neked mindenképp valami indok kell, akkor fogd a hangulatomra. Ilyen hangulatom volt és kész! – veti oda félvállról a hatalmas hazugságot a feketeség.

Ian nem tudja miért, de Vladik válasza megroppantott valamit benne, egyben rettenetesen fel is idegesítette. Talán azért, mert mélyen legbelül, maga elől is titkolva, reménykedett egy sokkal… érzelmesebb indokra? ~ Még, hogy érzelmesebb! Én vagyok a hülye, mert azt hittem várhatok valami emberibbet tőle, de úgy látszik tévedtem… ő az, ami első ránézésre is látszik… egy szimpla, érzelemmentes bűnöző!!!~

- Nos, gondolom akkor annak a férfinak az élete is a hangulatodtól függött igaz?! – veti oda gunyoros hangon a fiú. – Csak nem bal lábbal keltél fel akkor?

- Te nem értesz semmit! – szívja be élesen a levegőt Vladik. Beszélgetésük kezd nagyon rossz irányt venni és jól tudja magáról, még ha ránézésre nem is látszik, nem egy hidegvérű fajta. Pillanatok alatt ki lehet hozni a sodrából.

- Oh… akkor csak nem nyalta elég fényesre őnagysága seggét? – ahogy kimondta a szavakat meg is bánta őket, Ian nagyon jól tudta, ezúttal túl messzire ment. Eredetileg nem is tervezte sértegetni a férfit, de ez… valahogy kikívánkozott belől, hogy elnyomja azt a kellemetlen szúró érzést a mellkasában.

- Hogy merészeled! – ordít rá a férfi. Na és ennyit arról, hogy megpróbál türelmes lenni a fiúval. Pillanatok alatt felpattan és jobb lábát támaszként használva az asztalon, az felett átnyúlva ragadja meg Ian pólóját, úgy rántja magához közelebb őt. – Nem értesz semmit. – vicsorogja a fiú arcába. – Ha nem teszem meg, tudod hány élet száradt volna a lelkemen? Hogy hányan haltak volna meg a családomból? Igen a srácaim a bandában a családom ezt jól vésd az eszedbe! Még az a fasz is ki elárult. Tudod te milyen érzés az mikor a testvéredet a saját két kezeddel ölöd meg? – Ian nem válaszolt. – Ha? – ránt egyet idegesen a fiú apró testén.

- Nem… - suttogja alig hallhatóan. ~Francba… én és az a kibaszott nagy szám!~ átkozza magát némán ~De sosem gondoltam volna róla, hogy ilyen mélyen érintik a dolgok.~

- Baszki. – leheli Vladik, mikor rájön mit is tett az imént. Elengedi Iant és visszaül helyére, ahogy a fiú is. – Bocsi… nem azért vagyok itt, hogy neked essek. ~Picsába! Elfelejtettem a penge éles nyelvét!~

- Nekem kéne elnézést kérni. – igazítja meg összegyűrt felsőjét a szőke. – Én voltam határtalanul tapló, ezért a bocsánatod kérem!

- Felejtsük el…

Ismételten hosszú és kínos csend vetült rájuk, amit ezúttal Ian tört meg.

- Mit szólnál, ha innánk még egyet?

- Jó ötlet. – azzal Vladik mindkettejüknek újratöltött.

Másfél órával és jó pár körrel később…

-… na és ez volt az a momentum, miután végleg kitiltottak az állatkertből.  – zengi be a szobát Vladik erőteljes, jókedvű hangja, miközben Ian visítva röhög a férfi ölében fekve a kanapén… Ja igen, időközben átült oda, ugyanis négy körrel ezelőtt arra hivatkozott, hogy Ian túl messze ül tőle és nem látja jól, így a fiú felajánlotta, hogy üljön nyugodtan mellé, mert úgy legalább párnának tudja használni a férfit, mert már így is nehéznek érzi a fejét.

- Neeheehee… hagyd abba… hahaha megfulladok a röhögéstől! – vergődik tovább a szőkeség.Szerencsére Buddy már jó ideje magára hagyta a két férfit és átvonult a másik szobába szunyókálni, így megúszta azt, hogy Ian véletlenül lecsápolja. – Tudod Vladik… - hagyja abba hirtelen a szőkeség a röhögést - …ha ezt így folytatod, talán még a végén beléd is zúgok! – Vladikban bennrekedt a levegő. Tényleg ilyen egyszerű lett volna?

- Tényleg?

- Nem… csak poénkodtam! – kezd újabb hahotázásba a hullarészeg Ian.

Egyszer csak néma csend ereszkedett rájuk. Végül Ian nem bírta tovább és kidőlt. Ott feküdt a kanapén, fejét Vladik combján támasztva, míg az ülőgarnitúra túl végén lelógtak lábai. A férfi csak figyelte a békésen szuszogó fiút, kinek méz szőke tincsei arcába hullottak, ő pedig örömmel simította ki azokat. Ian belesimult álmában a férfi érintésébe, akár csak egy kiscica. Vladik nagyot nyelt. A szöszi sokkal csábítóbb volt, mint ahogy emlékezett rá… vagy csak ő volt túlságosan is kiéhezve? Lehet benne valami, hisz az óta nem csinálta senkivel, mióta Ian alatta vonaglott a kéjtől. Azóta valahogy a különböző luxus kurvák már nem keltették fel úgy az érdeklődését, mint egykoron…

Bár megígértette magával, hogy nem tesz semmit, míg a másik nem akarja, de ahogy azokat a pihegő, telt ajkakat figyelte, ismét elöntötte a vágy.

- Basszus… - nyögte miközben egyre közelebb és közelebb hajolt Ian békés arcához.

Érezte a fiúból áradó hőt és a kellemes, inkább nőkre jellemző vaníliás sampon illatát. Vladik először csak finoman végignyalt Ian édes, bár a vodkától enyhén fanyar, de mégis ízletes ajkain, majd végül teljesen megszüntette a kettejük között lévő távolságot. A feketeség felkutatott és többször is bejárt minden apró kis zugot a fiú szájában. Valószínűleg ösztönös reflex lehetett, de a szőkeség belenyögött álmában a csókba. Vladik csak akkor távolodott el tőle, mikor érezte, hogy a fiúnak már nincs több levegője.

- Basszus… - nyögi ismételten a férfi. Zsongó fejét hátradönti a kanapé támlájának. ~Franc, franc, FRANC! Le kell hűtenem magam! Nem tehetem AZT… megint… Bármennyire is szeretném… Na, várjunk csak… Mégis mi a jó élet bajom van? Azelőtt akárkiről is lett volna szó csak simán megbasztam volna, de most… miért félek fájdalmat okozni neki?~ pillant le a szőkére, ki még most is békésen alszik combján.

- Vla…dik… - sóhajtja Ian enyhén kipirult arccal, de még most sincs ébren.

- Na jó… talán még egy apró csók nem árthat. – hajolna le ismét a fiúhoz, azonban a lábánál lévő, harapásra kész, bosszúsan morgó golden retriver megakadályozza újabb akciójában. – Jól van, jól van… megértettem! – köhhinti enyhén zavarban. – Azt hiszem itt az ideje annak, hogy távozzam. – azzal óvatosan Ian alá csúsztatja kezeit és vele a karjaiban áll talpra. Azonban hamar rájön, hogy nem is volt olyan jó a hirtelen mozdulat, ugyanis még az ő egyensúlyérzékén is kifogott az a vodka mennyiség, amit elpusztítottak. Enyhén meginog, de szerencse az ivásban való sok éves tapasztalatának hamar visszaszerzi józanságának elveszített darabkáit és megindul a szemben lévő szoba felé, ahol múltkor is hagyta a szöszit. Óvatosan lefekteti és betakargatja, mindezt Buddy fürkésző tekintetével kísérve. Mielőtt még elhagyná a szobát Vladik visszapillant a fiúra.

- Ian Goldsmith…  - mosolyodik el ijesztően elszántan - …az enyém leszel, méghozzá önszántadból! – azzal a bejárati ajtóhoz sétál Buddyval a nyomában. – Komolyan mondom, nem csíplek blöki! – hajol le a kutyához, hogy leszedje róla fegyverét, míg az bőszen vicsorog rá. – Na, légy jó és vigyázz továbbra is a gazdádra! – dögönyözi meg a kutya fejét mit sem törődve annak ellenséges morgásával, majd egyszerűen kisétál az ajtón. A lépcsőházból kilépve meglepetten konstatálja, hogy emberei még mindig ugyanott parkolnak az autóval. – Nem hittem volna, hogy bevártok! – pattan be helyére.

- Ez csak természetes, hisz az ön biztonsága az elsődleges számunkra!

- Ezzel most azt akarod mondani, hogy nem tudom megvédeni magam? – morran mérgesen az anyósülésen helyet foglaló Andrejre. Szürke szemei hátborzongatóan villannak fel a kocsi fényében.

- Nem, dehogy is! – emeli fel védőn maga elé kezeit a férfi. Főnöke rettentően ijesztő tud lenni, amikor dühös.

- Nyugi csak hülyülök! – rúgja meg játékosan az előtte lévő ülését röhögve Vladik. – Na, de ami most fontosabb… - fordul a mellette ülő, péppévert, sonkamód megkötözött, már így is remegő, nagydarab fickóhoz. – Te most szépen dalolni fogsz nekünk! – vigyorodik el sátánt megszégyenítően Vladik, mire a csávó elájul a félelemtől. -…Upsz.

Folyt köv^^