Egy kis újdonság a sok szünet után!^^

Miért pont ÉN? - By; Gün-gün

1. fejezet

Jól kezdődik!^^

(Figyelmeztetés: A marcangolás csak azért van, benne mert olyan hangulatom volt -.-” valószínűleg több nem lesz, szóval ne szegje kedvetek a dolog xD, káromkodás

Megj.: Lehet, h 3 név, ismerős lesz néhányatoknak /Anton Gorogyeckij, Szveta, Zavulon/ a neveket Szergej Lukjanyenko Őrség könyvsorozatából vettem kölcsön, de semmi közük az eredeti karakterekhez! Jó olvasást!^^)

- Jóóóó reggeeeelt söpredééék! Önök ismét a Pokol Rádió emberi idő szerinti 5:30-as adását hallják. A mikrofonnál Frankie Elvey….

- és Ammon Blaston… személyesen.

- Az időnk, mint mindig… hmm… pokolian forró!

Szemeim riadtan pattannak ki, egyetlen lendülettel ugrom ki az ágyból és harci pózba vágom magam. Szívem úgy zakatol, mint ha bármelyik másodpercben kirobbanhatna mellkasomból, ezzel ismételten összerondítva szobám, ráadásul nekem kéne visszaraknom, mert anya nem bírja a belsőséget, és higgyétek el nem is kellemes a dolog. Hosszú percekbe telik mire rájövök, hogy az a fránya rádióm kapcsolta be már megint önmagát. Kissé már nyugodtabban, de hullaként (az elfogyott adrenalin miatt) vonszolom magam az említett eszközhöz és egy egyszerű mozdulattal nekivágom a falnak. Darabokra törve hullik a földre. Nem először csinálja ezt, megérdemelte a sorsát, majd, mint egy zsák krumpli, dőlők vissza pihe-puha ágyacskámba. Már csak-csak visszaaludnék, de ekkor anya (az emlegetett szamár) vágja be a szobaajtómat, mely nagy csattanással vágódik a falnak. Én csak nyúzottan húzom fejemre a párnámat.

- Antoska, ideje felkelni drágám! Tudom, hogy hosszasan szoktál készülődni iskola előtt, ezért szólok még időben, hogy tusolj le most, és gyere reggelizni!

- Anya! – rivallok rá – Hányszor mondtam már, hogy NE hívj Antoskának! – förmedek jobban rá, mint kellett volna… sőt… egyáltalán nem kellett volna. A levegő forrni kezdett a szobámban, míg anya testéből lángnyelvek kezdtek kicsapódni. – O-ó… anya… anyuci… édes drága édesanyám… - vékonyodó hangom már-már cincogásra emlékeztet, de ő nem mozdul, érzem, hogy a harag körülvonja auráját. Hollófekete hajából kezdenek előtűnni kecses, de annál élesebb szarvai, szemei vérvörösbe mennek át. – Nekem annyi… - nyögöm inkább már magamnak.

- Anton Gorogyeckij… - szólal meg végül olyan hangon, amitől még maga Lucifer is összeszarná magát, tudjátok, ahogy csak az anyukák tudnak. -… én az anyád vagyok, és ameddig ebben a házban én vagyok a legerősebb, addig nem parancsolgathatsz nekem! ÉRTVE VAGYOK?

- Igen… - dörmögöm. -… átkozott hierarchia! – motyogom alig hallhatón, de kár volt. Az anyák hallása valahogy a százszorosára növekszik mikor idegesek.

- Te kis! – dühödten közeledik felém, megragadja bal karom és egyetlen rántással szakítja ki tőből.

- Vááááá!!! – kapok ’vállamhoz’ és megpróbálom visszafogni a kiömlő vérem. –Váááá! – üvöltve fetrengek a földön.

- Remélem most már megtanultad végre, hogy tiszteld anyádat! – csapkod a levegőben kezemmel a kezében.

- Igeeeen! – ordítom még mindig a földről.

- Helyes! – vált vissza eredeti önmagába a kedves és gondoskodó asszonyba, a lágyabbnál lágyabb hanggal, majd egy angyali mosoly kíséretében távozik, miután elém dobta már porladó végtagom.

- Ahh…- fújom, ki a levegőt lassacskán kezdenek helyreállni a dolgok. Érzem, hogy csontjaim újra kinőnek, izmaim és inaim regenerálódnak, míg én fájdalomtól vergődök. A folyamat befejeztével teljesen leizzadva tolom magam ülő pozícióba. A regeneráció sokkalta fájdalmasabb, mint maga a végtag elvesztése. Hátamat az ágy oldalának vetve támaszkodom, míg hátravetett fejem a takarón pihentetem. Enyhén fájóan ropogtatom ki új karom. – Utoljára 174 évesen büntetett meg íj módon… különös… miért pont most? – nem töprengek sokáig a dolgon csak addig, míg újra képes vagyok talpra állni. Bezárkózom a fürdőmbe, és a zuhany alatt hosszasan engedem magamra a hideg vizet. Fura mi? Démon vagyok, mégis a hideg esik jól. Vagy húsz perc után támolygok csak ki a zuhany alól, mikor már mindenem elgémberedett. Törölközés után szokásos ruháim vettem fel, ami egy egyszerű sötétkék farmerből és egy rövid vörös, fekete skótkockás ingből áll. Törölközővel a nedves, vérvörös tincseimen, sétálok le az emeletről. A konyhában a reggeliző húgommal találom szembe magam, ki elválaszthatatlan a mobiljától.

- Hallottam összekaptatok kicsit anyával. – szólal meg fel sem nézve a kütyüből, nem gúnyolódik, csupán kijelentette a dolgot, majd tesz egy kanál müzlit a szájába és úgy nyomkodja tovább a készüléket. Függőséget okozó, idióta, emberi találmányok! – Nem valami jó hangulatban ment el! – pillant fel rám. – Karod?

- Megvan… - körzök, egyet vállammal mitől kellemesen roppan egy nagyot. Hűtőhöz érve kiveszem a tejet és beleiszom a dobozba, most valahogy elég ennyi, nem érzem magam éhesnek. Majdnem a felét felhajtom, majd visszateszem a maradékot.

- Anya nem szereti, ha beleiszunk a dobozba! – figyelmeztet monoton hangon hugicám.

- Amit anya nem tud, az nem fáj neki! – vigyorgom.

- Jobban mondva, amiről anya nem tud, az nem fáj NEKED!- jegyzi meg epésen, egy halvány mosoly kíséretében.

- He-he-he!- gúnyolódom – De viccesek vagyunk ma… kis humor zsák! – csak szemforgatást kapok válaszul. Visszatérek a fürdőbe megszárítani és beállítani hosszabbra hagyott tincseim. Mint mindig, most sem sikerül megrakoncázni neveletlen fürtjeim. Nem elég, hogy a színe miatt néznek rám furán a suliban, de még csak beállítani sem tudom egy normális stílusba. Nem csoda, hogy állandó gúnyolódások célpontja vagyok. Egyetlen barátom Othen Elvey, a nálam vagy 7 centivel magasabb, szőke srác, aki a kedveltek közé tartozik. Gondolom ismerős a neve, jól tippeltetek ő a rádiós sztár Frankie Elvey, édes drága kisöccse, és még most sem tudom megérteni, hogy miért velem barátkozik?

Már épp válltáskám veszem fel, mikor kopogtatnak.

- Pokoli reggelt, Anton! – mosolyog az ajtóban Othen.

- Kössz… megvolt! – dünnyögöm félrepillantva – Mehetünk? – ő egy bólintással válaszol. – Szveta, elmentem! – kiálltok át vállam fölött húgomnak, mielőtt bezárnám az ajtót. Megindulunk a néhol, vérrel szennyezett, macskaköves járdán, miközben emberek fájdalommal telt sikolyai kísérik utunk. 10 perc ’néma’ séta után Othen megelégeli a dolgot és megszólal.

- Na, jó, nem bírom tovább! Mi ez a letargia?

- Semmi, csak nem volt valami kellemes reggelem. – ásítom el a végét.

- Hát… akkor nem biztos, hogy ez a legjobb időpont rá, hogy elmondjam, deeeee…

- Nyögd már ki! – morranok rá.

- … holnap elutazom az unokatestvéremhez, mélyen délen lakik, és nála fogok tölteni egy hetet, így nem foglak tudni megóvni téged… tudod kiktől.

- Cöh, soha nem is kértem, hogy megvédj azoktól az idiótáktól! – ripakodom Othenre, ki fel sem veszi a dolgot.

- Ne komolytalankodj! Tudod, mennyire aggódom? – Othen hangja olyan komolyan hangzott, hogy tényleg megszeppentem.

- Héj! – ragadom meg vállát és magam felé fordítom őt. – Tudok magamra vigyázni! – mosolygok sötétkék szemeibe nézve.

- De ha történik veled valami…

- Akkor feltétlen bosszút állok a fickón, vagy fickókon! – vigyorodom el szélesen és enyhén pszichopata módon.

- Én is ettől tartok - sóhajt föl – Én azt akartam mondani, hogy azonnal hívj fel és már itt is vagyok!

- Jaj, ne aggodalmaskodjál! Nagy kisfiú vagyok már! – mosolyogva indulok meg a sulikapu felé. Ugyanis közben megérkeztünk. A rácsszerkezetes kapu, már évezredek óta magasodik az iskola épülete körül, több mint 500 méteres átmérőben. A 3 méterenként felszúrt emberi fejek hirtelenjében egyszerre kezdenek üvölteni.

- Basszus! – rikkant fel Othen, holott ritkán, sőt szinte sose lehet őt káromkodni, hallani, ezért is érthető megrökönyödött pillantásom. – A jelző! 2 perc múlva csengetnek! – ragadja meg karom, és futásnak ered velem együtt az ódon kőkastély felé.

Már az épület félhomályos, sivár folyosóján loholunk, sehol senki, de nem is csoda, hisz a csöngő már megszólalt, ilyenkor már senki nincs a termen kívül, mivel a legtöbb tanárnak olyan a személyisége, mint anyámnak, és a suliban nincs megtiltva a diákok testi fegyelmezése, így jobbnak látják nem kikezdeni velük. Az első óránk nem közös, ezért Othen betaszít engem az 51-es terembe majd nyomban tovább áll. Nehéz csend ül a terembe és mindenki engem néz. Tyű de jó napom van! A tanár szeme ijesztően villan rám, de nem szól semmit, ezért egy halk bocsánat után helyemre sunnyogok, vagyis inkább szeretnék, de azaz átkozott Lewin elgáncsol, és a földön landolok. Hangos nevetés rázza meg az osztályt, társaim nagy része kacag, a többiek inkább nem szólnak semmit, túlságosan tartanak a tanár reakciójától, vagy csak egyszerűen nem értékelik ezt a kibaszott mókamestert!

- Na, mi van te kis nyomoronc? – pillant le rám, pc-i megcsillannak a neon fényében, barna, szőke melírrel díszített haja eltakarja az egyik kígyószerű, borostyán szemét – Felnyalod előttem a flasztert? Helyes! – kacag fel gonoszan – Tudod, hol van a helyed! – Hogy én mennyire utálom ez a faszt! Már első évben engem spécizett ki magának és az óta nem hagy egy perc nyugtot se. De nem, nem hagyom magam felhergelni. Feszülten kifújom a levegőt, de egyszerűen nem bírom ki, és felállás előtt ráköpök a cipőjére, majd gyorsan helyemre sietek. – Te kis… - hördül fel de, a tanár torokköszörülése megakadályozza a folytatásban. Heh, na, mi van? Gyáva! Nem is vártam mást tőle. A kis bandája nélkül semmit sem ér.

- Anton, Lewin, iskola után bennmaradtok! – hallatszott az ítélet – Büntetés! – Faja. Pár perccel később, egy összegyűrt papír landol a fejemen, majd előttem esik a padra. Kinyitom a fehér üzenetet, amin egy ocsmány firka volt látható, ami mindem bizonnyal engem ábrázolt (már csak a vörös hajszín miatt is) amint épp kibelezve, karóba húznak. Csak a szememet forgatom. Kétség sem fér hozzá, hogy ki küldte. A megfelelő irányba pillantva a vérszomjas Lewint látom meg, amint felém fordulva, áthúzza hüvelykujját nyaka előtt, majd felém mutat. Hű de ijesztő…

Csöngetéskor, dühödten igyekszik hozzám, de Othen megelőzte őt. Előbb ideért az emeletről, mint ahogy, Lewin tervezte, így azonnal megváltoztatta a menetirányt kis talpnyalói felé. Cöh!

- Anton, már megint mit csináltál? – pillant a tomboló Lewin felé.

- Semmit! – vágtam rá rögtön, tettetett felháborodásával.

- Anton!

- Csak… a régimódi cipőtisztítást gyakoroltam, de elfelejtettem mi jön a csula után! – kuncogok fel.

- Anton! – dühe érzékelhető hanglejtésében.

- De, ő kezdte! – mutogatok most már tényleg felháborodottan a tettesre, ki észrevesz ezt, morog valamit, de aztán visszafordul talpnyalóihoz. – Tudod mekkorát zakóztam miatta? És még a lenéző beszólását is el kellett viselnem!

- Tudom… hogy nehéz kérés, de próbáld meg visszafogni magad egy hétig! – remény telve, ám de aggódón néz le szemeimbe és kezem után kap – Kérlek! – hangja már-már suttogásba megy át.

- Rendben… - préselem ki nehezen ajkaim közül. Ez az arca mindig meg tud győzni, valahogy ellágyít.

- Köszönöm! – leheli immár nyugodtan, majd elengedi a kezem, és leül a mellettem lévő padba.

Én is leülök, és a nap csigalassúsággal halad tovább, de egyszer csak mégis véget ér. Már állnék fel, de egy csapat lány arrébb lök, így vissza zuttyanok a székre. Megbotránkozva nézek utánuk.

- Zavulon-sama, kérlek, várj meg!- sipítja az egyik szőke.

- Igen, kérlek! – hallatszik a másiktól.

- Hadd tartsunk veleeeeed! – nyávogja a barna, Zavulon ingujjába kapaszkodva.

- Felőlem azt csináltok, amit akartok! – szól Zavulon, minden érzelemtől mentes hangon, majd elindul kifelé, miután leporolja a lány, ingujján hagyott nem létező mocskát, de mielőtt kilépne az ajtón, felém pillant. Tudjátok ő az a ’tipikus, de mégsem’ személyiségű, menő srác. Általában 3 fajta, menő személyiség létezik. A normális iskolákban az egyik fajtából található egy, de nálunk, mind a háromból akad. Az első a hülye barom, aki fűbe-fába beleköt, bandavezér típus, öntelt és álszent, de egyedül nem ér semmit, ezért jár csordában. Ez lenne Lewin. A második a suli kedvence típus, a mindig mosolygó jó sportoló, mindenkivel atyáskodó típus, akit mindenki szeret. Ez lenne Othen. És végül van a nemes vérvonalú, hallgatag meglapuló személyiség, akiért odavannak a lányok a titokzatossága miatt, és arról álmodoznak, hogy majd ŐK meglágyítják a jégbe fagyott szívét. Csak a fejem csóválom a képtelen gondolatra. Na, ez lenne Zavulon. Az ő fajtája a legveszélyesebb, sunyi és alattomos, de jól titkolja. Pillantásunk találkozik, de csak egy pillanat töredékére. Egy sunyi mosolyfélét küld felém. Megrázva magam, sóhajtozva indulok a 666-os büntetőszoba felé.

- Megvárlak a kapuban! – szólt utánam Othen, én csak bólintok, mivel tudom, úgysem tudom lebeszélni róla. Kopogás nélkül nyitok be a kissé zsúfolt terembe. Úgy látszik ma sem tétlenkedtek a tanárok. Leülök az egyetlen szabad padba, Lewin tüzes pillantásaival kísérve, de valahogy nem tud érdekelni. Firkálgatással ütöm el az időt, amit itt kell eltöltenem. Az óra leteltével azonnal elhagyom a termet, sietős léptekkel, mivel tudom, itt nyüzsög valahol Lewin bandája. Épp szekrényem zárom, mikor felbukkan az emlegetett csürhe a vezetőjével együtt. Már csak ez hiányzott.

- Piroska! – szinte köpi gúnynevemet Lewin.

- Anyád! – csapom be szekrényem, ő csak vicsorog.

- Azt hitted megúszhatod egy kis figyelmeztetéssel?

- Igen azt hitte, sőt tudja! – hallatszik meg mögöttem Othen fenyegető hangja, mire még én is összerezdülök, holott nem nekem szólt.

- Ne szólj bele Othen! – nyeri vissza önuralmát – Nem a te dolgod!

- Nagyon is az én dolgom, ha valaki fenyegetni meri a legjobb barátom! – teszi vállamra, nagy, meleg kezét!

- Cöh… azt hiszed, nem tudom? – sziszegi Lewin egy féloldalas mosoly kíséretével Othennek. – Jövő héten nem leszel! – szegezi neki a tényt, majd rám siklik tekintete. – Nem lesz senki, aki védhetné a szaros kis segged, Vöri! – a hatás kedvéért már távozva veti vissza a válla felett: - Hétfőn látjuk egymást! – majd távoznak.

- Hát ez már jól kezdődik! – nyögöm táskám vállamra véve és elindulunk a kijárat felé, de még egyszer a kihalt, sötét folyosó felé fordulok.

- Mi van? – néz vissza Othen mikor észreveszi, hogy nem követem.

- Ja, semmi, csak… úgy éreztem, hogy figyel valaki! – morgom a sötétséget pásztázva, majd inkább hozzá sietek. Szeme vörösre vált és komoly képpel, néz körbe ő is.

- Szerintem hallucinálsz! –mosolyog rám és újból elindulunk kifelé. Én csak vállat rántok.

Ekkor még nem is sejtettük, hogy mennyire igazam volt. Egy vörös szempár villan fel az immár teljesen kihalt folyosón, majd feltűnés nélkül visszakúszik a homályba, egy öntelt nevetés kíséretében.

Folyt. köv.

Egy kis kárpótlás a sok késésért meg a rendszertelen feltöltésért! ^^ De dolgozunk az ügyön!

*W* BISHIÖZÖN *W*

GrimmIchi 4ever!!!!!

Láthatatlan zaklató By; Gün-gün

Fandom: Bleach

Páros: Grimmjow x Ichigo

Figyelmeztetés: Káromkodás, Ichigo szétszekálása XD

Már egy éve annak, hogy Kurosaki Ichigo legyőzte Aizent, ezzel megmentve Karakura városát, és egész Soul Society-t. Bár ennek következményeképpen elvesztette minden shinigami képességét. De nem sajnáltatja magát, hisz a jó célért áldozott fel mindent, így hát nem tud mit tenni, éli tovább mindennapi, néha igazán unalmas életét. A mai nap is úgy kezdődik, mint a többi. Reggel nyúzottan kecmereg ki az ágyából, most sem tudott 2-3 óránál többet aludni. Csend… nyugodt csend szállt a házra, mivel húgai és apja elutaztak pár hétre. Ezt a kellemes nesztelenséget egy visító plüssoroszlán zavarja meg.

- Ichigooooo! – ugrik bele arcába.

- Kon. Te meg mi a francot keresel itt? – szedi le képéről az idegesítő gyerekjátékot.

- El sem tudod képzelni, hogy min kellett keresztül mennem! – tajtékzik, nagy kapálózás közepette. – Bezártak egy szűk, büdös és nem utolsó sorban levegőmentes bőröndbe!! Így hát egyszerűen megléptem.

- Remek. – nyögi fájdalmasan a narancshajú, és ledobja a plüssállatot kezéből.

- Héj! – pattan fel Kon, és drámaian Ichigora mutat. – A csodálatosan, bámulatos személyem jobb bánásmódot érdemel!

- Aha… - löki arrébb lábával a fiú, miközben zombi módjára távozik a fürdőbe.

- Mióta elvesztette erejét teljes a letargia körülötte. – mondja enyhén szánakozón sóhajtva Kon, a fürdőajtóra bámulva.

Ichigo kezét a mosdókagylóra rakva, támasztja fejjel a tükröt, miközben szúrósan mered saját mogyoróbarna szemeibe.

- Szerencsétlen! – sziszegi összeszorított fogai közt, majd mélyet sóhajtva egyenesedik fel. Ledobva magáról ruháit, mászik be a zuhany alá, hosszan eresztve testére a forró vizet, visszagondolva a régi harcaira. Igen a harc… az hiányzik neki a legjobban. A kardok csendülése, a testek egymásnak feszülése… ah… igen… csata életre, halálra. – Grimmjow! – pattannak ki szemei – Baszki! – mászik ki a zuhany alól – Kezdek olyan nem normális lenni, mint ő volt! – tekeri törölközőjét dereka köré, miközben akaratlanul is bevillan elméjébe a dögös kékhajú sexta espada. –Brrr…- rázza a hideg. Hirtelen kiront a fürdőből és gyorsan felöltözik, mivel túl sokáig rágódott a múlton, ezért késésben van. Gyorsan felöltözik, felkapja a táskáját, pirítósát szájába veszi, és futva indul meg az iskola felé. – Várjunk csak! – fékez le félúton, mikor lenyeli reggelije utolsó falatját. – Én barom! – csapja homlokon magát – Vasárnap van! – vesz fel hátra arcot és elindul hazafelé, ezúttal nyugodtan sétálva. Most így belegondolva az erőelvesztésben a legidegesítőbb, hogy nem látja a lelkeket, sem a hollowokat, még a reatsut sem képes érzékelni. Ezért nem is vehette észre a Karakura felett megnyíló gargantát, melyből egy kékhajú szex isten lépett elő.

- Kurosaki Ichigo… most véged! – morogja, miközben szemeit végigfuttatja a városon. – Meg vagy! – akad meg pillantása a fiún, majd megindul sonidoval. – Most szétrúgom a segged Kurosaki! – terem a fiú előtt, de az csak mintha semmi sem történt volna, továbbmegy. – Mi a…? Semmibe veszel te szarházi? –üvölt utána az ideges kékség. Ismét előtte terem. – Gyerünk, vedd fel a shinigami alakod és küzdj meg velem! – rántja elő kardját, amit a fiúnak szegez, de az ismét nem reagál. Lassan még Grimmjownak is kezd feltűnni, hogy nincs rendben valami. – Hahó! – kezdi el rázni kezét Ichigo szemei előtt. – Valami gáz van. – morog ismételten. – De most belegondolva… nem is érzem a reatsud! – kerekednek el szemei, de hirtelen vissza is szűkülnek. – Azt ne mond nekem te balfácán, hogy minden erőd elvesztetted a cseszett Aizennel való harc során! – üvöltözik egyre hangosabban a kékség – Bazd meg! Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen pöcs? – túr idegesen tincsei közé – Most… mikor végre visszanyertem teljes erőm, és eljöttem bosszút állni, kiderül, hogy akin kellett volna az visszaváltozott egy gyenge, törékeny emberré, akit egy kisebb tockossal a sírba tudnék küldeni… franc… bár most belegondolva… - emeli fel cerora kezét, Kurosakit becélozva. Már majdnem elsütné, de… - Cöh… - ereszti le végül karját -… ez nem ugyanaz! – emelkedik magasba, és pár máterről követni kezdi a narancshajút. – Most mi a szart kezdjek magammal? – elmélkedik hangosan – Egy megfelelő ellenfél sem maradt Hueco Mundoban, az emberek világában meg pláne, a lelkek városába meg lusta vagyok betörni! – Ichigot figyelve, sátáni vigyor jelenik meg az arcán. – Mi lenne, ha megkeseríteném Ichi barátunk életét? Hm… kezdve mondjuk ezzel itt! – tör le egy nagyobbacska ágat az egyik fáról, amit aztán egyszerűen a fiú lábai elé hajít. Fiatal barátunk nagy puffanással terül el a kemény betonon.

- Baszki! – tápászkodik fel, és masszírozni kezdi tenyerét, melyről az imént húzta le a plezúrt. Percek óta, azaz érzés fogta el mintha valami, vagy valaki figyelné. Állandóan érezte hátában a metsző tekintetet, de akárhányszor megfordult, nem volt ott senki. Persze ez a nyomában lévő espadanak rendkívül tetszett. Mikor Ichigo hazaért, jó alaposan bezárkózott, mivel a kellemetlen érzés, hogy valaki követi, nem hagyta nyugodni. A sexta nem zavartatva magát bemászott az egyik nyitva felejtett ablakon, majd újból Ichi nyomába eredt.

- Ez nem egészséges! – morog a ház feltérképezése közben – Túl nagy a rend! – ezzel a lendülettel felborította a kukát a konyhában, ahol a narancshajú épp tevékenykedett.

- Ááá! – sikít fel ijedtében, cseppet sem férfias hangon a fiú, min Grimm elröhögi magát. – Ez meg még is, hogy? – értetlenkedik, miközben felkaparja a földről a kiborult szemetet.

- Szegény-szegény Ichi… - vigyorog a kékség – megpróbáltatásaid még csak most kezdődnek! – ezzel a tartón lévő kulcsot bevágja a szekrény alá, majd vigyorogva figyeli, ahogy az ex shinigami eszeveszettül keresni kezdi, az egész házat felforgatva. /Hehe ha tudná, hogy a távirányítóval is ezt csináltam…/ Egyszer csak látja megcsillanni a szekrény alatt. Letérdel, és alá nyúl, de csak nem sikerül elérnie a kulcscsomót. Próbálja egyre jobban, és jobban betornázni kezét a szűk helyre, ezzel bepucsítva, és tökéletes kilátást nyújtva az espadanak. Grimmjow szemei elkerekednek.

- Nocsak! – nyalja végig ajkait, mint valami rossz perverz. – Micsoda tetszetős forma! – nem bírja, sőt inkább nem is akarja türtőztetni magát, és belecsíp az egyik félgömbbe. Ichigo visítva ugrik fel, immár a kulccsal a kezében.

- Mi a fasz volt ez? – kezdi dörzsölgetni a fájó pontot.

- Nem-nem, hidd, el megérzed, ha az lesz! – röhög fel hátborzongatón a sexta, milyen kár is, hogy a mi kis hősünk szemernyit sem hall belőle, de a hideg viszont kirázza.

- Na, jól van! – pattan fel - Inkább hagyjuk! – robog fel az emeletre, miután leporolta magát. Grimmjow laza léptekkel követi őt, szobájába, mikor beér Ichi épp a tancuccait bányássza elő táskájából. Kedvtelenül, de nekiáll tanulni. Alig egy óra telhetett el zavartalanul.

- Ez túl unalmas! – nyögi Grimm, Ichi válla felett, és inkább előrántja kardját, majd egy könnyed mozdulattal elvágja a szék hátsó 2 lábát. Ichigo feje hatalmas koppanással kísérve találkozik a parkettával.

- Baszkiiiiii! – üvölt fel, és fejét szorongatva fel-le gurulászni a padlón. – ÁUÁUÁUÁUÁU! – vergődik tovább, miközben Grimmjow már fulladozik éktelen hahotázásban.

- Na, jó! – törli le könnyeit szeméről a sexta – Mára eleget szenvedett, holnap is van nap! – ül le az egyik sarokba, elégedett mosollyal arcán.

- Szerintem ezt vehetem isteni jelnek, hogy a tanulás rossz, és fájdalmas. – áll fel nehezen Ichi, mikor is megpillantja a szék „kitört” 2 lábát. – Ez meg még is, hogy a faszba történhetett? – veszi kézbe az egyiket. Szemei elkerekednek, majd bajjóslón fürkészni kezdi a szobát. /Ez nem eltört, ezt elvágták! Nem vagyok hülye… annyira, hogy ne vegyem észre… ez a nap túlontúl „balszerencsés”! Két lehetőség van… valaki a 13 osztagból szórakozik velem, vagy ami rosszabb, egy még életben maradt ellenségem. Á ez zagyvaság! Hisz ha az lenne már rég végzett volna velem!/ Ichigo egy apró legyintéssel hagyta el a szobát. Grimmjow épp a szemét pihentette, mikor is egy felajzott plüssállat ugrik be az ablakon.

- Ichigo remélem, most már jobb… te meg, mit keresel itt? – dermed le az espada látványára, aki lassan feláll, és onnan mered le rá – N-nem e-engedem, hogy bántsd Ichit! – kezd hátrálni óvatosan Kon. Mikor elég közel kerül az ablakhoz, megkísérel egy szökést, de hiába, az espada gyorsabb, szempillantás alatt elkapja.

- Zavaró lenne, ha spicliskednél plüssállat! – szorítja meg fogását Kon feje körül.

- M-megígérem, nem kotyogok! – kapálózik eszeveszetten a megrettent plüss.

- Talán csak le kéne tépnem a fejed a helyéről! – elmélkedik hangosan a sexta. A sátáni kifejezést le nem lehetne törölni képéről.

- Ne, kérlek csak azt nee! – bőg fel hangosan Kon.

- Cöh… jól van, na, csak KUSSOLJÁL MÁR! – hirtelen ötlettől vezérelve Grimm megragadja az íróasztalon heverő szikszalagot és körbetekeri vele Kon fejét, és végtagjait, végül bevágja az íróasztal legalsó fiókjába.

Este nyolc óra… mivel nem történt több különös incidens, Ichigo kezdi azt hinni, hogy csak túl paranoiás. Szokásához híven, ma sem hagyja ki az esti kocogást. Felkapja pulóverét, bedugja fülhallgatóját és már indul is. Grimmjow azóta befoglalta magának Ichigo ágyát, és jobb dolga nem voltán, ott húzza a lóbőrt. Másfél óra múlva a mi kis narancshajú hősünk, lihegve, és leizzadva tér vissza szobájába. Fáradtan húzza le magáról a pulóvert, és egy hanyag mozdulattal hajítja az ágyra, majd bezárkózik a fürdőbe. Grimmjow ijedten ül fel az ágyban, mikor is a nedves anyag arcon csapja.

- Mi a szar? – dobaj el az említett tárgyat – Kurosaki ezért még meglakolsz! – morgolódik magában, miközben szúrós tekintetével próbálja, a fürdőajtón keresztül, két darabra hasítani a fiút. Alig fél óra múlva, kivágódik a fürdőszobaajtó, és kisétál mögüle, derekán és fején, egy-egy szál picuri törölközővel, maga Kurosaki.

- Most már tuti elintéz… - akad meg mondanivalójában a hatos, és inkább elkalandozik azzal a vízcseppel, mely Ichigo vékony nyakán csordul le, át a mellkasán, majd a kockákon, végül eltűnik az ágyékát fedő törölközőben. - …lek! – nyeli le túlcsordulóban lévő nyálát a kékség.

- Uh, ez rohadtul jólesett! – törölgeti narancsszín tincseit a fiú.

- Meghiszem azt! – leheli a sexta, és próbálja elszakítani tekintetét a kidolgozott, ám de karcsú testtől, kevés sikerrel. Alsóbb régiója is kezd irányíthatatlanná válni. Szerencsére, mielőtt bekövetkezhetett volna a baj, Ichigo visszatért a fürdőbe hajat szárítani, és másodjára már csíkos, hosszú pizsamájában jön ki. Egy csontropogtató nyújtózás után, lekapcsolja a villanyt, és a vak sötétben mászik be ágyába, majd beburkolózik takarójába, észre sem véve, hogy Grimmjow még mindig a szoba közepén áll, ledermedve, a semmit bámulva. /Ez gáz… kurvára nagy gáz! Már régebben is láttam hiányos öltözékben, akkor most miért áll úgy a farkam, mintegy zászlórúd? Két lehetőségem van… vagy most azonnal megölöm, és nem lesz több problémám, de a faszom kidurran, vagy megdugom itt és most. Gondoljuk át logikusan! ...  A kettest választom!/ Grimmjow arcán megjelent az a csak rá jellemző vérfagyasztó vigyor, miközben a már alvó fiú felé sétál. Megáll az ágy mellett, és lehúzza takaróját, majd egyszerűen csak fölé mászik, keze finoman surran be a pizsama felső alá, és óvatosan kezdi felfedezni a terepet. Lágyan siklik végig ujjai hegyével a kidolgozott hasfalon, mellkason, majd megáll játszadozni kicsit a mellbimbókkal, melyek már ettől az apró érintéstől is úgy állnak, mint a cövek. Ichi ajkait halovány sóhaj hagyja el.

- Milyen kis érzékeny valaki! – nyalja meg kéjesen ajkait, tekintetét meg el nem lehetne szakítani Ichigo enyhén arcától. Ujjai tovább vándorolnak, az érzékeny nyakig, mely oly ínycsiklandóan fest, hogy még az espada sem képes megállni, meg ne kóstolja. Végighúzza sikamlós nyelvét, kulcscsontjától egészen álláig, majd ajkai is sorra kerülnek, végig nedves foltot hagyva maga után. /Édesek… leírhatatlanul édesek, és az ízük, mint az eperé… a finom, pirosra érett eperé./ Grimmjow mikor végre abba tudta hagyni a kóstolgatást, ami igen nehezen, ám, de sikerült, alkarjával megtámasztja magát Ichi feje mellett, addig másik kezével egyre lejjebb, és lejjebb vette az irányt, végigsimított a kecses derékon, majd becsusszant a csíkos alsónemű alá, végigsiklott ágyékán, végül megállapodott az éledezni kezdő büszkeségen. Ichigo bármennyire is volt mélyalvó, csak felébred rá, ha valaki a nemi szervét taperolja. Ijedten pattannak ki szemei, melyek hamar hozzászoknak a sötétséghez, de így sem látnak semmit.

- Mi a…? – próbál felülni, de valaki azonnal vissza is szorítja őt az ágyra – Tudtam, hogy túl különös ez a mai nap! – nyögi, mivel Grimmjow még mindig nem eresztette el büszkeségét – Nem tudom ki vagy mi vagy, de azonnal engedj el! – kiállt fel.

- Azt lesheted shinigami… azaz ex shinigami! – vigyorodik el ismételten a kékség.

- Neeh, elég! – a narancshajú kiáltásába ezúttal kéj is vegyült, mivel a sexta elkezdte mozgatni kezét a fiú büszkesége körül. Ekkor koppanások, és erőteljes vergődés zaja lengi körül a szobát, majd hirtelen, egy nagy csapódással kivágódik az íróasztal fiókja.

- Megmenteleeeeek…! – ugrik neki a rég nem látott plüssfigura a kékhajúnak, de az egy egyszerű mozdulattal megragadja, és kihajítja az ablakon, egy lyukon betörve az üveget. - …ez nem lehet igaaaaaaaaz! – repül át Kon a város másik felére, ahol is az aszfalton csúszik tovább, végül egy kuka állítja meg. Az ablakon tátongó rés beengedi a fülledt szobába a kellemes tavaszi szellőt.

- Csezd meg! Az ablakom!

- Majd mindjárt! – nyal végig Grimm, Ichigo vékony, ízletes nyakán, mitől a fiú összerezzen – Nem kell elkapkodni! – suttogja – Csak milyen kár, hogy nem hallod a pofázásom! Na, de csapjunk bele! – rántja le az ex shinigami maradék ruháját. Nyelvét végigfuttatja a szálkás testen, le egészen meredező hosszáig, majd finoman ajkai közé veszi.

- Istenem, ne! – sikkant fel Ichi, és puszta véletlenségből sikerül Grimm tincseibe markolnia – Eléégh… ez… rohadt rosszh tréfaahh! – a kék tincseket tépve próbálja lehúzni magától a formás ajkakat, de a sexta nem hagyja magát, elkapja kezeit, és könnyedén Ichi feje fölé szorítja őket.

- Ej-ej-ej! Pedig finom akartam lenni, de így… MÉGJOBB! – az a hátborzongató vigyor ismét szétterül az arcán. Szabad kezén lévő ujjait benyálazva, a mutatót Ichibe csusszantja.

- ÁÁÁ! – Ichigo csak vergődni képes a hirtelen fájdalomtól.

- Hm, szóval szűz vagy! Pedig azt hittem egy ilyen kis szépségben, jó páran megfordultak már!... Heh, így még tökéletesebb a helyzet! – vicsorog – Elsőként az én Isteni dákóm érezheted magadban! – ezzel a zárómondattal csúsztatja Ichibe még egy, majd harmadik ujját is! A narancshajú sikoltozva, könnytől nedves szemekkel mered a sötétségbe. Mikor a fájdalmas sikkantgatások egy hangyányi élvezettel keverednek, Grimm nem haboz, ujjait felváltja saját sziklaszilárd tagjával.

- Beteg állat neeee… könyörgöm! – szabadítja ki, az ex shinigami, kezeit, és a kékség vállait kezdi eszeveszettül püfölni, de hiába, az fel sem veszi. Meg sem várja, míg Eperke hozzászokik a dologhoz, azonnal döngölni kezdi. Ichigo könnyei megállíthatatlanul peregnek le arcán. Grimmjownak is feltűnik, hogy ez így nem lesz jó, így változtat teknikáján, bár a tempóból nem lassít, de viszont a másik teste kényeztetésével eléri, hogy ő is élvezze. Ajkaival lágyan harapdálja nyakát és cimpáit, miközben szabad kezével visszatért a még mindig kemény mellbimbókhoz. Nem kell sok és már csak kéjes nyöszörgések hagyják el a narancshajú ajkait. Mikor már közel a vég Grimmjow úgy dönt, gonosz tréfát űz a fiúval. Egyszerűen csak meg áll, kényeztetését is abbahagyja. Ichigo eddig kéjtől, lehunyt szemei kinyílnak, kényelmetlenül mocorogni kezd, mivel ágyéka kielégülésért ordibál. Pontosan tudja mit vár el tőle, láthatatlan zaklatója. Arcszíne még az eddiginél is vörösebb árnyalatot vesz fel. – Mééhg… - leheli alig hallhatóan, de mikor nem történik semmi, megismétli, immáron hangosabban – Kéhrhlek… dughj… mééhg! – Grimmjow arcán elégedett mosoly jelenik meg.

- Ügyes fiú! – hajol előre és lenyalja Ichigo szája szélén csordogáló nyálcsíkot. – Itt a jutalmad! – vált vele émelyítően szenvedélyes csókot, miközben újból mozgásba lendül, és ezúttal merevedésére is rásegít. Pár másodperc elég, hogy Ichigo egy hatalmas sikollyal, míg Grimmjow egy férfias hördüléssel süljön el.

- Ezért még megöllek! – voltak Ichigo utolsó szavai mielőtt kidőlt volna a fáradtságtól.

- Azt majd még meglátjuk… shinigami. – csókol bele vállába, mielőtt szorosan átölelve a fiút, ő is elmerül az álmok tengerében.

Másnap reggel Ichigo nehezen tudja csak kinyitni összeragadt szemeit. Pár percig homályosan lát, mivel a reggeli napfény oly vakítón süt be az ablakon, de mikor élesedni kezd látása, szembekerül, alig három centire lévő espada eszeveszett vigyorával.

- Jó reggelt, Eperke!

Ichigo pár másodpercig kitágult pupillákkal mered a sexta espadara, majd hirtelen minden beugrik neki az előző estétől. Sikítva ugrik ki az ágyból, vagyis inkább ugorna, ha a lába nem gabalyodott volna bele a takaróba, így inkább kiesett belőle.

- A kurva… - dől inkább oldalára, minthogy a fenekén kelljen ülnie. – Grimmjow, te szemét perverz állat!- kiálltja még mindig a földön fekve.

- Jaj, nehogy azt mond, hogy nem élvezted! – vált ő is ülő pozícióra. – A szavaid egész mást sugalltak! Kéhrhlek… dughj… mééhg! – vékonyítja el hangját – Ismerős nem? – Ichigo céklavörös arcát látva újból felvillan az elégedett sátáni vigyora.

- Ezért még megdö… - sziszegi, miközben faliórájára pillant -… baszki! – pattan fel a földről, kicsit sem törődve csípőjébe álló fájdalommal. Hihetetlen sebességgel felöltözik és bepakol – Ezért még számolunk! – majd egy ajtóbevágással távozik – Ja, és… - dugja vissza fejét -… HÚZZ VISSZA LIDÉRCFÖLDÉRE, TE MOCSKOS ARRANCAR! - végül ténylegesen elindul az iskolába, bár járása elég érdekes.

- Cöh… és még csak meg se köszönte, hogy visszakapta a halálisten erejét! – dől vissza Grimm az ágyba. – De mindegy, lesz még rá alkalma… – vigyorog magában a kékség - … ugyan is cseppet sem csillapította a szexuális éhségem ez az egy menet. Ma éjjel, aludni sem fog! – zendül meg az üres ház, Grimmjow hátborzongató kacagásától.

Az iskolában Ichigo megtapasztalhatta, hogy milyen, ha az emberbe beleélvez valaki, és elfelejt utána fürdeni. – Csezdmeg ez folyik! – szorítja karjait feje köré, testét a lehető legapróbbra összehúzva, a matek óra közepén, végül nem bírja tovább és felcsattan.

- EZÉRT MÉG MEGÖLLEK TE ÁTKOZOTT ARRANCAR! – visszhangzik keresztül egész Karakura városán.

HAPPY AND