Bumpy Ride By; Gün-Gün
Fandom: Devil May Cry 3 (a játék NEM az
anime)
Páros: Dante x Vergil
Megjegyzés: Bátran elolvashatja az is,
aki esetleg nem ismeri a sztorit, mert megpróbáltam mindent megmagyarázni
benne. :D Amúgy viszonylag alternatív univerzum. Jó szórakozást!^^
(*Yamato: Vergil kardja)
Végre nyár! El sem
hiszem, hogy végre kiszabadulhatok a hétköznapi kerékvágásból. Elegem volt már
sok mindenből, és sok mindenkiből. Leginkább, azaz idióta öcsém idegelt már ki
az állandó rám akaszkodásával, és hangoskodásával. Szívesen kinyiffantanám azt
az átkozott idiótát, csakhogy hiába! Meg se érzi, ha felnyársalom egy falra a
Yamato*-val! Még csak nem rég tértem vissza a pokolból, hosszú raboskodásomból,
vagy is nem igazán mondhatnám annak a dolgot, hisz önszántamból vetettem magam
a kapuba. A célom nem is volt más, mint az erőgyűjtés, hogy aztán visszatérve
végezzek minden emberi lénnyel, és persze az öcsémmel. Nos, a terv egy része
sikeres volt. Rengeteg erőt és tudást szívtam ott magamba, csakhogy… a
véleményem az emberekről jócskán megváltozott, vagyis inkább nem a véleményem,
hanem a hozzáállásom a dolgokhoz. Egyszerűen nem érné meg az erőfeszítést
elpusztítani azokat a szánalmas lényeket, így hát fontosabb cél nélkül tértem
vissza ebbe a világba. Dante persze nem hitt nekem az elején, és mint egy kutya
állandóan követett, és ott loholt a sarkamban. Hónapokon keresztül egyedül még
levegőt sem vehettem. Fürödni is vele kellett mennem… egy idő után rá kellet
jönnöm, hogy az én drágalátos öcsém egy perverz állat és csak
önszórakoztatásból csinálta az egészet. Gondolhatjátok, hogy szétvertem azt a
borostás képét. Annyira jól esett, de ezt vagy más érzelmi reakciót akkor sem
mutatnák, ki ha kínoznának. Apropó borosta, mivel én éveken keresztül a pokolban
voltam, azaz a testemnek megfelelő környezetben, így nem igen öregedtem az
incidens óta, de Dante, aki itt lebzselt a Földön viszont igen, nem sokat, de
azért meglátszik rajta. Például abban, hogy eredetileg egy magasak voltunk, de
most egy fejjel nagyobb, mint én, és a szeme alatt az a néhány, halovány ránc,
egészen jól áll neki. Utálom bevallani, de abból az idióta kölyökből, egy igazi
sármos, jóképű, és… bitang perverz férfi lett.
Na de felejtsük is el a múltat, most
csak a jelen számít. Az, hogy szép kék az ég és vakítóan, valamint forrón süt a
nap. Így hát korán motorra pattantam és most is épp úton vagyok a legmesszebbi
és legelhagyatottabb nyitott strand felé. Mivel az a féleszű hajnalig pizzát
zabált, és nem akarom tudni milyen videókat nézett a neten, három előtt nem
igen fog felébredni, és akkor már késő lesz az, hogy észreveszi, hogy eljöttem,
fogalma sem lesz, arról hol vagyok. A gondolatra megengedek magamnak egy apróbb
kuncogást, mivel a sisak úgy is elfedi arcom, a menetszéltől meg úgy sem hallja
senki. Két órába telt, de megérte! Megérkeztem úti célomhoz, ez egy eldugottabb
kis hely, távol mindentől, és mindenkitől, azaz pont nekem való. Régebben
szabad strand lehetett, de nem valami népszerű a sok szikla miatt, így az
emberek mostanra már nem is tudnak a létezésétől, és hát nekem mit árt pár szem
kavics? Előveszem a Yamato-t és két suhintással, homokká morzsolom azokat.
Kiveszem a motor kicsiny csomagtartójából a törölközőm, és az üveg ásványvizet,
valamint azt a pár szendvicset, amit készítettem. A törölközőt gondosan
leterítem, majd rápakolom a holmim a szélére. Nem tudom miért, de körülnézek,
mielőtt elkezdeném levenni ruháim, a miatt a barom Dante miatt, eskü, üldözési
mániám lett. Mikor tisztázódik, hogy nincs itt senki, csak akkor fedem fel
kidolgozott, szálkás testem, és kék, fehér hullámokkal díszített fürdőgatyám,
majd kényelmesen elfekszem a törölközőn, és csak élvezem a napsütést. Egy óra
múlva arra ébredek, hogy hasamon akár tojást is lehetne sütni, olyan forró lett
a bőröm. Sietősen tápászkodok föl, és indulok meg a víz felé, de valahogy
kezdeti lendületem alábbhagy, mikor már térdig bent vagyok. A víz hideg…
RETTENTŐEN HIDEG!
Hirtelen megérzek a vállamon egy nagy
meleg kezet, de nincs időm megfordulni, hogy megnézzem ki tudott feltűnés
nélkül mögém lopózni, mert a kéz tulajdonosa, egy erős taszítással a vízbe lök.
Teljesen elmerülök a jéghideg folyadékban. A jól beállított hajamnak annyi, de
viszont az a szerencse ért, hogy a víz alatt eltompulnak a hangok, így senki
nem hallotta, ahogy kislányokat megszégyenítő hangon felvisítok. Mikor végre
felszínre bukik a fejem, elsőként egy borzongatóan mély nevetést hallok meg,
azonnal tudom, kihez tartozik.
- DAAANTEEE! – üvöltök fel, tőlem nem
megszokott módon.
- Vigyázz hideg! – törölgeti kicsordult
könnyeit, még mindig vigyorogva.
- Oh… valóban? – húzom el gúnyosan a
hangsúlyt. – Akkor miért nem mártózol meg te is? – gáncsolom ki egy erőteljes
mozdulattal. Teste egy nagy csobbanással csapódik a vízbe, telibe fröcskölve az
én arcom.
- Baszkiiiii! – bukik felszínre feje.
Vizes haja arcára tapadt, ezért megrázza magát, eskü, mint egy igazi kutya, így
még egy adag vizet az arcomba csapva.
- Kössz! – törlöm meg szemem,
csuklómmal.
- Ezt én is mondhatnám! Tudod milyen
rohadás hideg ez a szar? – durcázik be, tettetetten. Csak szememet forgatom, de
nem szólok semmit. Inkább felállok és elhagyni készülök a helyet, de ő még
mindig ülve, utánam kap és megragadja csuklóm.
- Mit akarsz? – kérdem semleges hangon,
szemébe nézve.
- Maradj!
- Cöh… mégis minek? – vetem oda.
- Mondjuuuuuk… - gondolkodik el
színpadiasan, de pár másodperc múlva végig mér, majd ravasz mosoly jelenik meg
ajkán. Valamiért nem szeretném tudni mi, jár a fejében. -… elmélyíthetnénk
testvéri kapcsolatunk! – kuncog fel.
- Mi…? – a mondat befejezése már nem
sikerül, mivel egy határozott mozdulattal ölébe ránt. Ismételten belecsapódok a
lehűlt testemnek köszönhetően, immár kellemes hőmérsékletű vízbe. Háttal
zuttyanok az ölébe, erős karjait körülvetve rajtam, derekamat szorosan ölelve mellkasához,
tart fogva.
- Engedj el! – mondom ismételten
érzelemmentesen, mire ő csak szorosabban magához húz. – Azt mondtam engedj el!
– ezúttal megengedek magamnak egy kis fennhangot, de hiába, meg se hallja.
Ficánkolni kezdek, kevés sikerrel, megpróbálom leszakítani ölelő kezét
derekamról, de mind hiába, nem sikerül. – Azt mondtam, hogy…!
- Ne csináld ezt többet! – hangja
aggodalommal telt, így megfagytam.
- Hn? – sandítok hátra, legalább is
annyira, míg nyakam engedi.
- Ne csináld ezt többet! – dönti
homlokát tarkómnak. – Ne menj el többet szó nélkül! – hangja komoly, és érzem
miként forró lehelete végigfut gerincemen. Megremegek. - Ne hagyj el többet! –
suttogja. Még jó hogy, háttal vagyok, így nem láthatja kipirosodott arcom.
- H-hogy találtál rám? – el sem hiszem,
hogy elcsuklott a hangom! MICSODA SZÉGYEN!
- Éreztelek. – válaszolja egyszerűen. –
Nem tudom, hogy, de egyszerűen éreztem, hogy hol vagy, és azt is, hogy érzed
magad! – simít végig arcával, tarkómon.
- Ez ijesztő! – jelentem ki.
- Inkább hasznos. – suttogja tarkómba,
majd egy halovány csókot lehel rá.
- Ideje lenne elengedned! – ha
lehetséges ez, arcom még bordóbb árnyalatot vett fel. Ez lehetetlen! Én, a
rettegett Vergil, elpirult!
- Nem! – hallom meg borzongató hangját
fülem környékén, majd egyszer csak megérzem játékos ajkait cimpámon.
- Teh… - alig bírom visszafogni a
feltörni készülő sóhajt. – Mit művelsz?
- Azt, amit már rég meg kellett volna
tennem! – ne kérdezzétek, hogy, magam sem tudom, de szembefordított magával, és
azonnal ajkaimra tapadt övéivel. Kihasználva az alkalmat, hogy a döbbenettől
megnyílt szám, és felfedező útra indult nyelvével, mohón, birtoklón. Minden
négyzetcentijét felfedezve szám belsejének, majd párbajra hívja nyelvem,
övével. Nem tudok mit tenni, így hát beszállok a játékba, mégsem hagyhatom,
hogy ő nyerjen. Nyelveink elszánt csatát vívnak, mint mi egykoron, és mint
akkor, most is vereséget szenvedtem. A levegőhiány miatt válunk el. Lihegve
fürkésszük egymás óceán kék tekintetét. Egyszerűen nem vagyok képes
megszólalni, de ahogy látom ő se. Hosszú percek telnek el mikor végre sikerül
erőt venni magamon és megmukkannom.
- Na, mi van? Ez lett volna az a nagydolog,
amit meg kellett volna már rég tenned? – próbálok fölényesen pillantani le rá,
ugyanis még mindig az ölében ülök, miközben simogatnak a lágy hullámok. Nem
válaszol, csak egy elégedett vigyor terül szét a képén, majd újból ajkaimra
tapad, ezúttal sokkal lágyabban, szinte simogatón. Míg egyik kezével derekam
tartja, addig másikkal felfedező körútra indul testemen. Végigsimít oldalamon,
melytől enyhén, de megremegek. Mindig is érzékeny voltam ott. Halkan felkuncog
csókunkban, majd folytatja körútját. Hasam aljára kanyarodva elidőz egy darabig
köldökömnél, majd halad kockáról-kockára felfelé, végül megtalálja mellbimbóim.
Először csak óvatosan végigsimít rajtuk, miközben még mindid elhalmoz
csókjaival, majd egyre bátrabban kezd velük játszadozni. Szegény kicsi gombok
kő keményre dermedtek. Belecsíp az egyikbe és én nem bírom visszafogni egy
erőteljesebbre sikeredett nyögést. Eddig pihenő keze egyszer csak megindul
lefelé egyenesen a gatyámba. Döbbenten hőkölök hátra, már amennyire hátra
tudok, és fürkészni kezdem tekintetét.
- Mi az? Most miért vágsz ilyen fejet? –
mosolyodik el lágyan, de keze még mindig gatyámban van, és óvatosan ráfog, már
félkész állapotban lévő farkamra, mire felsóhajtok, de rákapok alkarjára. – Azt
hittem az iménti kis beszólásod beleegyezés! – húzódik eddigi mosolya kissé
gúnyosabbra. Én csak elkapom tekintetem, de lazítok karja szorításán. Ezen
felbátorodva masszírozni kezdi tagom, lassan, gyötrőn. Nem tudok mit tenni,
egyik kezemmel átkarolom nyakát, úgy kapaszkodom meg, míg másikra inkább
ráharapok. Nem engedhetem meg, hogy szemérmetlen hangokkal leromboljam, a már
így is csorba becsületem. Nem tudom hol tanulta ezt, de… már véresre haraptam
kézfejem.
- Ne csináld ezt! – kapja el véres
kezem, de kényeztetésem nem hagyja abba, így egy kéjes nyögés csúszik ki a
számon, pláne, mikor meglátom, milyen erotikusan tisztítja meg nyelvével, véres
kézfejem. Nem sok kell hozzá és elmegyek, hangos hördüléssel kísérve engedem
magom a vízbe. Várjunk csak! Mégis mikor szabadított meg nadrágomtól, de ami
még ennél is fontosabb, mikor szabadult meg sajátjától? Csak azt vettem észre,
hogy a két említett tárgy itt lebeg el mellettünk, de inkább ezt most hagyjuk
is. Lihegve pihentetem, tűzforró fejem, vállán. – Élvezted? – ölel magához
szorosan. Aprót, majdhogynem észrevehetetlent biccentek, és szinte biztos
vagyok benne, hogy vigyorog, habár nem látom az arcát. Keze lassan ismét
végigsiklik testemen, ám ezúttal hátsómon állapodik meg. Tudom mi fog jönni,
ezért szorosan belefúrom arcom, nyakhajlatába. – Ígérem, óvatos leszek! – búgja
szürke tincseim közé, majd egyik ujja belém csusszan. Megugrom, de ő szorosan
ölel magához. A víznek hála nem kellett síkosítót használnunk, de ez akkor is
rohadtul fáj, persze nem mutatom ki annyira, hogy észrevehető legyen. Talán
hiba volt, mivel így Dante várakozás nélkül belém tolta a másikat is. Ezt már
nem bírtam ki felszisszenés nélkül, és erősen belemartam vállába. Szerencsére e
téren nem volt annyira tökkelütött, észrevette szikrákat szóró tekintetem, és
lassított ujjai ollózó mozgásán. Fújtatok egyet és visszadöntöm homlokom, vállára.
Azért meg tudom érteni türelmetlenségét, mióta elcsattant első csókunk, azóta
érzem hozzám dörzsölődni merevedését. Egyszer csak belém csusszan harmadik ujja
is.
- Ehzt mosthh… mihhért? – próbálom
kipréselni magamból a szavakat, a lehető legkevesebb nyögéssel kísérve.
- Ne becsüld alá a méretem! – vigyorodik
el, miközben megnyugtatón simít tincseim közé.
- Öhhntehhlt… - nyögöm, szemem forgatva.
– Ihhnkább rakd mááhhr be te ököhhr! – sziszegem ki fogaim között. Nem is kell
neki több, azonnal kirántja belőlem ujjait, majd a bejáratomhoz igazítja
farkát. Lassan, centiről-centire hatol belém. Fáj… rettentően fáj! Mégsem volt
öntelt ez a hülye marha! – Ehhz… hatalmashh…! – kiálltok fel kínomban. A
szerszáma, csak úgy feszít belülről, mint ha bármelyik pillanatban ketté tudnék
szakadni rajta.
- Cssss… csak lazíts! – simít végig
remegő testemen. – Hamarosan jobb lesz! – nyugtat.
- Mégis honnan veszed? – hördülök rá.
- Hát izé… gondolom, hogy az lesz! –
jelenik meg kijelentésére egy bárgyú vigyor az arcán.
- Ez aztán megnyugtató. – zsörtölődöm.
- Várjunk csak, ha ennyit beszélsz az,
azt jelenti, hogy már nem is fáj annyira! – idióta kijelentés, de igaza van. –
El kezdhetek mozogni? Nekem is vannak határaim és már nem sokáig tudom
visszafogni magam! Szűk vagy, átkozottul szűk! – néz halál komolyan, de vágytól
csillogó szemekkel, enyéimbe.
- Kezdj! –mondom ki végül, halovány pír
kíséretében. Sajnos nem számítottam arra, hogy amikor kihúzza belőlem
merevedését, víz fog csordulni járatomba, így enyhén nőiesen felsikkantok, majd
mikor visszalöki belém szerszámát, azt kipréseli belőlem.
- Ez így nem lesz jó! – dörmögi mocorgás
közben, ami ismételten bizsergő sóhajt vált ki belőlem. – Nem tudok kényelmesen
hozzád férni! – nyavalyog – Ki kell mennünk, kapaszkodj! – meg sem várja
válaszom, átöleli derekam és talpra áll. Ijedten kapom kezem nyaka, míg lábam
dereka köré.
- Mi… a… ÁH! – minden lépte szemérmetlen
hangokat csal ki belőlem, a part felé menet, ugyanis tagját nem húzta ki
járatomból. Hosszú küszködés árán, de végül kijutunk a partra, ahol végigfektet
a törölközőn.
- Nah végre! – szusszan fel – Kezdődhet
az igazi móka! – jelenik meg ajkain egy féloldalas, igazi rosszfiús mosoly.
Előre hajolva végignyal nyakamon egészen állcsúcsomig, majd váltunk egy
szenvedélyes csókot, melytől csak a levegőhiány választ el minket. Dante
felegyenesedik, majd vállára helyezi lábaim, hogy jobban hozzám férhessen. –
Mindig is erről álmodtam! – pillant le rám ragyogó szemekkel.
- Barom! – szusszantom elpirulva. –
Inkább mozogj!
- Kérésed számomra parancs! – vigyorog
fel újból, és egy erőteljes lökéssel vágódik belém. Eltalált valamit… rohadtul
eltalált valamit, amitől hátam ívbe feszül és csillagokat látok. A kiáltásom
megakadályozom számat takaró kezeimmel. – Ne! – kiált fel és kezeim fejem mellé
szorítja. – Hallani akarom!
- Kapd be!
- Talán majd legközelebb! – mosolyodik
el saját kis viccén, és újból mozgásba kezd. Először csak finoman, majd egyre
vadabban, erőteljesebben. Eleinte még kezem nélkül is sikerül visszafogni
hangom, de nem sokáig. Hamar rájön a módjára hogyan is csalja ki belőlem a
kéjes nyögéseket. Minden egyes lökésével egyre mélyebbre és mélyebbre hatol.
Érzem miként merevedése kitölt engem, egyszerűen képtelen vagyok szavakkal
kifejezni ezt a csodálatos teljességet, amit érzek. Már az sem tud érdekelni,
hogy milyen hangokat hallatok.
- Annyira imádohm ah hangod! – halmozza
el csókokkal, nyakam.
- Áhh… ez… ohhlyan… jóóóh! – nyöszörgöm,
mire az ő tempója egyre csak fokozódik. – Dhanteh…! Dahh… Danh… DANTÉM! Nehm…
bírohm már… shokáig!
- Éhn se! – hördüli. Szemében annyi
szeretet tükröződik az irányomban, hogy még én is ellágyulok. Felnyúlok és
végigsimítok kidolgozott felsőtestén, de megállapodok arcán és cirógatni kezdem
egy halovány mosoly kíséretében. Ő gyengéden belecsókol tenyerembe, majd
elszánt pillantást vet rám. Kezét álló szerszámom köré fonja és kényeztetni
kezdi, miközben tempója egyre erőszakosabbá válik, amit amúgy cseppet sem
bánok. Érzem, hogy közel a csúcs, és nem is tévedtem. Pár erőteljes lökés után,
hátam ívbe feszül, szememben csillagok forognak, és testemet remegés futja át.
Dante nevét sikítva élvezek magunk közé. Az izomrángásomnak hála ő is követ
engem a csúcsra a nevemet hördülve, de viszont az ő magja belém távozik.
Fáradtan, pihegve zuhan rám testvérem, én sem vagyok jobb állapotban, szakad
rólam a víz, légzésem szaggatott, valamint testemet még meg-megrázza az
orgazmus. Dante kicsusszan belőlem, és eltűnik pár másodpercre, majd visszatér.
Jelenlegi helyzetben valahogy nem tud érdekelni mit is csinált. Bőven elég
annyi h most itt fekszik mögöttem, és szorosan magához ölelve, megnyugtatón
szuszog a nyakamba.
Miután mindketten kipihentük a dolgokat
még töltöttünk pár órácskát a vízparton. Azaz idióta nem bírta ki még egy menet
nélkül, mielőtt haza indulnánk.
- Amúgy mivel jöttél? Sehol sem látom a
motorod! - pakolom be az enyém
csomagtartójába a cuccokat.
- Ja, igen! Izé, hát félúton rám támadt
néhány démon és lezúzták szegényt. – vigyorog tarkóját vakargatva, én csak
szememet forgatom, előbb utóbb kancsal leszek, ha mindig ezt váltja ki belőlem.
- Te vezetsz! – dobom oda neki kulcsaim.
- Király! – pattan fel motoromra miután
visszavette vörös bőrkabátját. – Pattanj! – bőgeti fel a motort. Én is
visszaveszem kék bőrkabátom, majd neki háttal, de hátának dőlve ülök fel a
motorra, lábam a kipufogón támasztom meg. – Akkor irány haza! – indulunk el
végre. Tudjátok a hepe-hupás út kocsival is nagyon kellemes tud lenni, nemhogy
motorral, pláne sajgó hátsó féllel. Minden egyes bukkanó, fájdalmas nyögést
vált ki belőlem.
- Igazi Bumpy ride, nem? – kiállt hátra
mosolyogva Dante.
- Mi van?
- Semmi, majd megmutatom! – kacag fel,
majd tovahajtunk a naplementében.
MÁSNAP
- Nem akartál valamit mutatni tegnap? –
kérdem testvérem, a nappaliba érve.
- Ja, de igen! – teszi le a szelet
pizzát kezéből és bepattan a gép elé. Kezét gatyájába törli, mielőtt a gép,
indító gombjához ért volna. Megjelenik a loading jel, és töltődni kezd. Én
addig mögé sétálok és lehajolva átkarolom nyakát, úgy támaszkodva vállán,
figyelem a képernyőt. Pár másodpercen belül kénytelen vagyok az eddig szerelmes
ölelésemet fojtássá változtatni, ugyanis a laptop háttere nem más, mint én,
mikor a strandon, szex után, csillogó szemekkel pihegek, miközben beborít saját
spermiumom, valamint fenekemből Dantéé szivárog.
- Ezt… akartad… mutatni? – kérdem
szaggatottan a dühtől.
- Nem, dehogy is! – kapna a laptop után,
hogy lehajtsa, de félúton meggondolja magát és inkább épp őt fojtogató karomra
fog rá. – Vergil, szívem megfulladok! – sziszegi elfúló hangon.
- Szóval akkor ezért tűntél el egy kis
időre az első menet után! – szegezem neki a vádat, még mindig satuba fogva
nyakát.
- He-he-he… - nevet fel zavartan.
- Teee… perverz állat! – üvöltöm, majd
kabátjánál fogva felrántom és nekivágom a falnak. A dobás olyan erővel
sikerült, hogy Dante a fürdőkádban landol, ami három szobával arrébb van. Majd
csináltatunk ajtót a lyukak helyére…
A dühtől majd felrobbanva viharzok ki a
szobából, természetesen, miután négy egyenlő darabra metszettem a Yamato-val a
laptopot.
- Kicsim ne csináld máááár! – hallatszik
Dante kérlelő kiáltása.
- Ma a kanapén alszol! – vágom be magam
mögött szobánk ajtaját, ami végigvisszhangzik az egész Devil May Cry-on.
- Basszus…
Happy End?
