Csak egy versike! :P

Üdv itthon!

-By; Gün-gün

Hosszú útról tért vissza kedvesem,

Két hónap után, végre újból ölelhetem.

Dobogó szívem a reptérre hajt,

Egyszer csak megérzek magamon egy izmos kart.

Ijedten kapom fejem, az érkező felé,

Mert egyik keze, kötésben lelé.

Testem szinte magától fordul,

Szememből pedig, az első könny kicsordul.

Végig simítok mosolygó arcán,

Ajkam, pedig az ő ajkán.

Karjaiba von, nem is enged,

Idillünk, a taxis dudálása zavarja meg.

Gyorsan szállunk be a sárga autóba,

Így érünk mi, egy-kettőre haza.

Ajtónkat még be se zártuk,

De keze máris a pólóm alá fut.

Köldökömtől, egészen mellbimbómig,

Szórakozott ujjai ezekkel játszadozik.

Pólóm nem sokáig akadály számára,

Repül is le rólam, szobanövényem szárára.

Nyelvünk vad táncot jár egymással,

Végül a kanapén találom magam egy párnarakással.

Övem hangosan koppan a földön,

Nyelve csak úgy süvít, lángoló bőrömön.

Gatyám rövid úton követi övem,

Majd ajkai közé vonja, meredező csövem.

Szégyentelenül nyögök csak, levegőért kapva,

Feje mozgását irányítom, hajába túrva.

Rándulással spriccelem nedvem ajkai közé,

Tűzpiros arcomat látva, ő azt kéjesen nyelé.

Síkosítóba mártja két kecses ujját,

Azokkal óvatosan köröz bejáratomnál.

Lassan csúsztatja az egyiket belém,

Könnycsepp csordul arcom szélén.

Letörli a nedves foltot,

Majd eltalálja AZT a pontot.

Gyönyörömet kihasználva,

Még egy ujját belém mártja.

Mikor már elég tágnak gondol,

Merevedésével belém hatol.

A feszítő érzés, majd kettérepeszt,

Belegondolok, milyen rég csinálta utoljára velem ezt.

A helyzethez a testem hamar hozzászokott,

Csak gyönyört, fájdalmat már nem okozott.

Csípőjét lassan mozgatni kezdi,

Testemen mindenhol érzem simogató kezeit.

Átkarolom vékony nyakát,

Majd vad csókra invitálom, harcias ajkát.

A tempó egyre gyorsabbra vált,

Érzem, hamarosan elérem a határt.

Ő sincsen, már tőle messze,

Pár erőteljes lökéssel repít minket a mennybe.

Hátam a kéjtől ívbe feszül,

Forróságát érzem, megtölt belül.

Izzadt teste az enyémen landol,

Szívünk, majd kiugorva helyéről, zakatol.

Fáradt alakját, szorosan ölelem,

És tudom, többet el nem engedem.

- Üdv itthon! – suttogom halkan,

S, végül elalszunk, egymás karjaiban.

(Szerzői megjegyzés: Életem legelső verse, úgyhogy bocs a néhol furcsa rímekért! xD

U.I.: Nem hittem volna, hogy ilyen tartalmasan tudom eltölteni a német, fizika, és matekórákat. :P)