2012. november 25., vasárnap

Bocsi a késésért!



Különc tanárok!- avagy, ilyen egy átlagos hetünk!
 2. fejezet Kedd
By;
Kira-sama, és Gün-gün

A mai nap két irodalommal kezdünk a szigorú Light-samával vagyis Kira-samával. Mint mindig most is mi vagyunk az elsők a terembe.
-  Szerinted hoz ma almát, nem volt időm tanulni, nem akarok felelni!- nyavalyog Akira.
- Nyugi nem hoz.- vigyorodik el Aoi.
- Honnan tudod?- néznek rá a többiek is.
- Beszéltem Ryuzakival.- mondja még mindig vigyorogva.
- És?- kérdi Eichi és Eichiro szinte egyszerre, amin az osztály jót derül.
- Ő szokta adni az almát, és megbeszéltem vele hogy most ne adjon.
- Istenem, Aoi zseni vagy!- mondja Kazuo és megöleli a lányt.
BECSENGETTEK
- Jó reggelt, ifjú alattvalóim!- érkezik meg Kira-sama.
- Hm… kedves, mint mindig!- mondja mosolyogva Akira.
Az első óra további része azzal telik, hogy vesszük tovább az anyagot. A szünet is eseménytelenül zajlik. A második óra első felében, azonban betoppan L.
- Light drágám, ezt otthon felejtetted!- mosolyog rá, és oda dob egy almát. - mindenki tátott szájjal bámulja a jelenetet.
- L, mondtam, hogy ne hívj így az iskolába, főleg nem az alattvalóim előtt!
- Na, akkor… - harap bele a mi Kira-samánk az almába. – Denki, pattanj ki a táblához és halljam az előző órai anyagot!
- Aoi, nem azt mondtad, hogy nem lesz alma? - suttog Akira a mellette ülőnek.
- Elárultak. - tör le, drámaian Aoi.
Denki remegő lábakkal sétál ki.
- Bocsi! Sok sikert lányok! – mosolyog L, majd távozik.
Mikor már... percek óta hadovál össze vissza, Akira végül megelégeli, és úgy dönt, kimenti osztálytársát. - Kira-sama!- pattan fel hirtelen, az asztalra csapva. - Ön szerint, hogy tudná egyetlen ember meghódítani a világot? Mert olvastam valami tanulmányt erről, és ott azt írták lehetetlen! Én kíváncsi lennék az ön véleményére! - vigyorog a lány.
- Hogy mi? Még is hol olvastad ezt a badarságot? Igen is meg lehet! Itt van az élő bizonyíték! – csap mellkasára és elkezd sátánian nevetni.
Az óra hátralevő részét azzal töltöttük, hogy végighallgattuk a sensei összes feltevését, hogy miként tudná egymaga az uralma alá vonni a világot.
Csengetés után Denki odakullog Akiráék padjához.
- Mennyi lesz? – kérdi Akirátol lehajtott fejjel.
- Egy hónapig enyém a desszerted! – vágja rá azonnal.
- 2 hét.
- Legyen három és plusz egy kakaós tej.
- Rendben! – fognak kezet. Aoi az egész jelenet alatt csak döbbenten kapdosta, ide-oda a tekintetét.
- Hát ez meg mi a fene volt? – kérdi meg végül.
- Az én jótetteim nincsenek ingyen, természetesen kivéve neked! – vigyorog elégedetten Akira.
- Á, értem. – fordul vissza mangájához. – De várjunk csak! – pördül ismét egyet. – Nem kapsz így is dupla desszertet L-től?
- De, de tudod, mit mondanak a magyarok. Három a magyar igazság!
- De mi japánok vagyunk!
- Részletkérdés barátném, részletkérdés! – mosolyog Akira, és a szünet el is telt egyhamar.
Zero-senpai, mint mindig pontosan lépett be a terembe, egy másodpercet se késve. Miután lefeleltetett szokás szerint 4 diákot, folytatni kezdtük az előző órai befejezetlen anyagot. Ekkor hirtelen kivágódik a teremajtó, és fenséges könnyedséggel lépdel be a gyönyörűséges Kaname-sama, majd odaáll Zero mellé és erősen szuggerálni kezdi őt.
- Mit akarsz már megint? – kérdi zsémbesen, folytatva az írást a táblára Zero.
- Szükségem van a testedre. – jelenti ki nemes egyszerűséggel Kaname-sama, mire a sensei megrándult, és igen rossz szögben húzta végig a táblán a krétát, ami olyan hangot hallatott, mintha egy macska húzta volna végig a körmeit rajta. Mindenkit kirázott a hideg.
- Hogy mi van?
- Jól hallottad.
- Felejtsd el! – akad ki már tényleg Zero-sensei.
- Neked nincs beleszólásod. – válaszol higgadtan Kaname, és könnyedén felkapja a vállára a senseit, aki hiába kapálózik, és kiabál, a vékonynak tűnő ám, de igen erős karok szorosan fogják. Kaname-sama még az ajtóból visszafordul és a lányok felé néz, enyhén mosolyogva, öklét feltartott hüvelyk ujjal feléjük nyújtja, majd távozik.
- Á, ez volt a jel, hogy minden oké van náluk. – hajol barátnőjéhez Akira.
- Szerintem csak lájkol minket.
- Mi?
- Nyugi csak vicceltem! – nevet a lány. – De legalább egyesek, képesek rendezni a saját dolgaikat. – mondja miközben tekintetét erősen a most belépő Itachi-senseire koncentrálja.
- Rendben, folytassátok a kiadott feladatot – dobja cuccát az asztalra. – Ezt üzeni Zero-san. – dobja le magát a székre. – Ja és valószínű, hogy ezen az órán már nem jön vissza, úgyhogy a következő föciig, viszlát.
- Iiitaaachiii-seenseei! – suttogják a lányok egyszerre, közelebb hajolva a tanári asztalhoz.
- Mit szeretnétek?
- Háááát, csak megtudni, hogy bevetette-e a múltkori javaslatunkat? – vigyorog sokat sejtetően Aoi.
- F-fogalmam sincs miről beszéltek. – pirul el alig láthatóan Itachi, és feltűnően kerüli a lányok tekintetét.
- Szerintem meg pontosan tudja sensei. – mondja Akira, szintén vigyorogva.
- Jól van, na! Még nem volt rá lehetőségem, de biztosak vagytok benne, hogy ez jó ötlet?
- 1000%. – vágják rá egyszerre.
- Van egy ötletem! - szólal meg Aoi. – Holnap ugye tesivel kezdünk? – néz Akirára.
- Ja.
- Oké, akkor sensei legyen pontosan reggel 7:30-kor a tesi tanári előtt.
- Hm. De miért?
KICSENGETNEK
- Az nem fontos, csak legyen ott! – kiállt vissza Aoi az ajtóból. A két lány épp felfelé lépcsőzik az angol terem felé.
- Ahh, éhen halok! – nyavalyog Akira.
- Nyugi, már csak egy angol és utána ehetsz.
- Már várom! – nevet fel hangosan.
- Oké, de most siessünk, mert mindjárt elkésünk, és nem akarok szembenézni Grimmjow-samával, még én se.
- Nyugi. Ő a kezemben van, több okból is. – mosolyog sejtelmesen Akira.
- Mi ez a sátáni vigyor?
- Igaz is neked még nem mondtam.
- Mit?
- Hát mondjuk úgy, hogy megtaláltam a sensei, most már nem is olyan titkos naplóját.
- Na, ne már! – ámul el Aoi
- De, de már. – húzza elő a táskájából Akira a kemény fedeles füzetet, és barátnője kezébe nyomja.  – Mielőtt elkezdenéd olvasni mennyünk egy nyugodtabb helyre! – rántja be barátnőjét, az épp használaton kívüli kémia laborba.
Aoi azonnal beleveti magát az olvasásba, de ahogy halad előre szemei egyre jobban kitágulnak, és arca is egyre vörösebb és vörösebb lesz. Majd a negyedik lap után becsapja a naplót.
- Te… jószagú…szent… ég!
- Na, eddig, hogy tetszett? – vigyorog Akira, aki már kb. háromszor átolvasta az egészet.
- Ez… ez… sokkal, de sokkal durvább, mint Kakashi-sensei perverz könyvei!
- Jaja, nekem is ez volt az első reakcióm, de amikor a végére értem majdnem borultam a székemről. A vége. A végén van egy név, nézd meg!
Aoi nem fecsérli az időt, és gyorsan odalapoz, és elkezdi átfutni az utolsó lap sorait.
- Blablabla-kikötözés-blablabla. Kaktusz? stb. stb. Ichigo. – csukja be ismét a füzetet és visszaadja Akirának. A lány csak figyeli barátnőjét, hogy mikor esik le neki a dolog. – Te jó ég, az igazgató helyettes!
- Más néven a nagybátyám! – osztja meg Akira a tényeket.
- És ő tudja, hogy tudod, hogy tudom, hogy ….. érted!
- Igen! – vigyorodik el fölényesen.
- És nem tervezed vissza adni. Igazam van vagy igazam van? – kérdi immár Aoi is vigyorogva.
- Még szép, hogy igazad van!
- Mint mindig! – nevet fel a lány.
- Na, de most már azért induljunk, mert 10 perce becsöngettek. – rakja el a könyvet Akira. Felbaktatnak a nyelvi laborhoz, és benyitnak a már folyamatban lévő angolórára.
- Örülök, hogy végre méltóztattak befáradni az órámra, hölgyeim! – hallják meg a sensei gúnyos hangját.
- Hát, tudja, erősen gondolkodtunk, hogy bejöjjünk- e egyáltalán, de úgy gondoltuk megtiszteljük osztálytársainkat jelenlétünkkel! – mondja fölényesen Akira, míg barátnője, a háta mögé bújva figyeli az eseményeket.
- Hallom ma kifejezetten éles a nyelve Akira kisasszony. – morogja Grimmjow, mire Akira csak mosolyog.
- A tanár úr meg egy igazi írói tehetség! – húzódik a lány mosolya gúnyos vigyorrá, mikor meglátja tanára arcát.
- Leülni! – veti oda a sensei. Szinte látni lehet tekintetében a villámokat.
- Ez most szerintem egy picit túlzásba vitted Akira. – suttogja Aoi, miközben leülnek a leghátsó padba.
- Talán… de annyira szeretem szekálni! – dől hátra kényelmesen, székébe Akira.
- Na, akkor ki legyen a következő felelő? – méri végig Grimmjow az osztályt, mint egy éhes párduc, ki az áldozatát lesi. Tekintete elől mindenki 45 fokos szögbe tér ki, kivéve a két lányt. – Denki, gyere ki!
- Hát ez nem az ő napja! – kuncog Aoi. Denki zombiként vánszorog ki a tanári asztalhoz. Mikor már öt perce gagyarászik össze-vissza Grimmjownál betelik a pohár. Idegesen forgatva a kezében a krétát, ordibál szerencsétlen sráccal. – Ebből gáz lesz! – suttogja, Aoi, mire Akira előkapja mobilját és elküld egy SMS-t. – Mit csinálsz? – néz a lányra.
- Engedélyt kaptam Ichitől, hogy ha Grimmjow tanár úr közel áll a dobálózáshoz, küldjek neki egy SMS-t. – rakja el a készüléket.
- Miért?
- Emlékszel a múltkori betört ablakra?
- Ja, elég vicces volt! – kuncog fel, Aoi. – A tanár úr elhajította mérgében a könyvet, de Eichi elhajolt így az az ablakkal találkozott, és nem a szerencsétlen srác képével!
- Na, pontosan ezért!
- Á!
- Figyeld a sensei fejét! Mindjárt robban… 5…4…3…2…1! – Grimmjow-sensei krétája nagy sebességgel, egyenesen Denki feje felé süvít, de szerencsére jó reflexei miatt, időben tér ki előle. Nem úgy, mint az épp belépő Ichigo, kinek homlokán, nagyot koppan az említett tárgy.
- ÚÚÚ! – hallatta az osztály egyszerre.
- Ez, csúnya lesz! – takarják el az ikrek egymás szemét.
- GRRIMMJOOW! – kezd éktelen üvöltésbe az igazgatóhelyettes, homlokát szorítva.
- Az Ő hibája. – jelenti ki fapofával a sensei, Denkire emelve mutatóujját.
- Ne merd egy diákra kenni! – tombol még mindig. – Fiacskám ülj csak le nyugodtan. – fordul oda, a megszeppent fiúhoz. A srácnak nem kellett több, megkerülve őket (még véletlen se akart közéjük kerülni XD), visszaült helyére. - Hányszor megmondtam, hogy NE dobálózz!
- Tehetek róla, hogy a kis szarzsákok nem tanulnak? – ránt vállat egyszerűen Grimmjow.
- Ne nevezd így a diákokat!
- Különben mi lesz? – löki el magát a sensei az asztaltól, amin eddig támaszkodott. – Megbüntetsz? – kérdi kihívóan és lépdel Ichigo felé. Az igazgatóhelyettes picit megszeppenve igyekszik hátrálni, ám feleslegesen, mivel útját állja a tábla. Grimmjow végül beéri, és testével odapréseli a zöld tárgyhoz. – Na? – halljuk suttogását, majd lágyan megharapja Ichi fülcimpáját.
- G-grimmhh-jowhh… - hirtelen megszólal a tűzjelző. Ichigo egy erőteljes mozdulattal taszítja arrébb a kékséget, és az osztály felé lép. – Rendben gyerekek, kettes oszlopban sorakozó. Mindenki engedelmeskedik, és kivonul az egész iskola az udvarra.
- Istenem! Pedig már nem kellett volna sok az ebédig! – nyög fel hangosan Akira.
- Srácok mennyetek haza nyugodtan! – halljuk meg a dirit, kinek nyakán már megint ott csüng osztályfőnökünk.
- Ő sem fog változni. – sóhajtja Akira, majd Aoival oldalán elindulnak haza.
- Tudod, elgondolkodtam valamin. – kezd bele Aoi.
- Min?
- Azon, hogy a többieknek fel sem tűnnek a suliban történő dolgok?
- Passz! – ránt vállat Akira. – Szerintem feltűnik, csak nem érdekli őket.
- Na, mindegy! Holnap találkozunk!
- Szia! – köszönnek el a lányok és elindulnak más-más irányba.

Folyt köv.
( Nagyon sajnáljuk a sok késést, de a suli miatt nem igen tudunk összeülni! Reméljük megbocsátotok nekünk! *ártatlan kiskutya szemek*)

2012. november 14., szerda

Egy kis kedvcsináló!



Yaoi induló  
by; Kira-sama, és Gün-gün
Yaoisták egyesüljetek!
A yaoisták mi vagyunk,
Tárva nyitva a kapunk!
Shonen-ai-t akarunk,
Yaoiért kapkodunk.

Irogatunk ficceket,
Uke-Seme egyre megy,
Cserráljük a partnereket!

Édes hármas az a jó,
Seme-Uke váltható!
Többen vagyunk, az se gáz,
Ha miénk a prioritás*!

Zászlónk alatt egyesül majd, minden fan!
Gün-gün!
Kira-sama!
Úgy, bizony, szavamra! XP

(prioritás- elsőbbségre való jog)

2012. október 18., csütörtök

2.

Egy kis extra perverzre sikeredett ItaSasu XD, azt hiszem a cím magáért beszél xDD!

Így jár ki a tűzzel játszik!
Éppen a kertben festem a szép őszi tájat, egyszer csak meghallom felém közeledő lépteid, de ügyet se vetek rád, mikor mögém érsz.
Meglátlak, majd mögéd megyek és kezem ráteszem tiedre, hogy segítsek.
- Egyedül is sikerül, bátyám! – morgom, de a libabőr, és a kellemes bizsergés nem akar elmúlni kezed nyomán.
- Akkor csináld egyedül! – hagyom rád, és leülök, majd rágyújtok.
Tekinteted hátamon érzem.
- Muszáj, bámulnod? Idegesítő!
- Nem téged nézlek, hanem a festményed, csak a hátad útban van.
- Ó, valóban? – nyújtom el gúnyosan a szavakat.
- Valóban! – mondom, majd végigsimítok hátadon és füled mellé hajlok. – Azt itt finomabban kellene festened. – suttogok füledbe, majd bemegyek és leülök szüleinkhez vacsorázni.
Festek tovább, de csak egy óra múlva megyek be a házba, mivel gyomrom már vacsoráért kiállt.
- Fiam! Kihagytad a családi vacsorát, ezért vacsora nélkül kell felmenned! – mondom ridegen és kimegyek.
- Jaj, drágám, majd sunyi szendvicset felviszek! – suttogok kisebbik fiam fülébe, és kimegyek férjem után.
- Köszi, anya. – suttogom, majd elégedetten vigyorgó bátyámra nézek. – Kapd, be! – végül távozom, de megtorpanok.
- Ezer örömmel! – indulok feléd perverz vigyorral, majd végig simítok mellkasodon egészen gatyád aljáig, majd elindulok fel.
- Az az idióta mindig ezt csinálja! – morgolódva vágom be szobám ajtaját.
Megcsinálom a szendvicset és felviszem. – Fiúk, elmentünk, vigyázzatok magatokra! – elmegyünk.
- Óké! – felhívom egyik szeretőmet egy kis etyepetyére.
Gépezek a szobámba, mikor megszólal a kapucsengő. Lemegyek és beengedek egy gyönyörű „én hajú” lányt. – Miben segíthetek?
- Öhm… Itachit keresem! – mosolygok.
- Velem van! – jövök le a lépcsőn, és átkarolom a lányt. – Korrepetál egy kicsit bioszból.
- Aha… biztos! A szex mechanikáját veszitek órán ugye? – fixírozom sötét szemekkel a csajszit.
- Még meglátjuk, de ez amúgy sem tartozik rád. – felmegyünk a lánnyal.
Felviharzok én is, és bosszankodva vágom be a szoba ajtaját… ismét. Levetem magam az ágyra és elkezdek olvasni, miközben hallgatom bátyám akcióját.
Elélvezek, Sasu nevét nyögve, mire a csaj szex után a csaj sértődötten lép le. – Hm, tényleg igaz, hogy a lányok nem szeretik, ha más nevét mondjuk szex közben. – gondolkodom el.
Bosszúsan rontok ki a szobából. Ez volt az utolsó csepp, betelt a pohár! – Bűnhődtél, de nem eleget! – mondom neked hűvösen, mikor meglátlak téged, az arcodon egy vörös tenyérlenyomattal. Visszafordulok a szobámba.
- Ezek szerint hallotta. – sóhajtom és lemegyek reggelizni.
Mikor hallom, hogy végeztél, én is lemegyek enni és tervezgetni a bosszúmat. Reggeli után elmegyek otthonról, hogy beszerezzek 1-2 kelléket._Nevetek fel hangosan a gondolatra.
A szobámban hallgatom a zenét és olvasok egészen délig.
Csak vacsorára érek haza, te ott ülsz az asztalnál, én is csatlakozom hozzád. Hoztam egy igen jófajta vörösbort! Felbonthatnánk nem, bátyám?
- Természetesen, öcsém! – mondom két falat közt, majd előveszek két borospoharat, és megvárom, míg töltesz.
Miután belekortyolunk, míg te lenyeled, én visszaköpöm a pohárba, és az elégedett, féloldalas Uchiha mosolyt le nem lehet törölni arcomról. – Megvagy!
- Hát elkaptál! – suttogom mosolyogva, majd elvesztem eszméletem. Kikötözve, egy ágyon térek magamhoz.
- Sok évig kínoztál, bátyám. – pakolom ki az eszközöket a fiókból. – Most, én jövök! – mosolygok gonoszul, egyben sejtelmesen.
- Ezt, értem. Már vártam, hogy mikor jön el ez a nap! – mosolygok.
- Hogy érted ezt? – nézek rád gyanakodva.
- Á, mindegy, hagyjuk! – sóhajtok.
- Remélem felkészültél! – térdelek eléd az ágyra, és egy adag síkosítót nyomok a kezembe.
- Hát, amikor elképzeltem ezt a napot, mindig én voltam felül. – gondolkodok hangosan.
- Így jártál! – hatolok beléd két ujjal.
 Fájdalmasan felnyögök, de te mintha meg se hallottad volna, tágítasz tovább.
Feljebb mászok, és megcsókollak. – Ezt már szeretem! – haladok egyre lejjebb a mellbimbódig és a hasadig. Mikor úgy érzem elég tág vagy, előveszem a gésagolyó láncot, amit ma szereztem be. Egyesével dugdosom fel neked a lánc elemeit, kínzóan lassú tempóban.
Nyögdécselek, mint egy rossz kurva.
Elkezdem farkad számmal kényeztetni, de kezemmel elszorítom, hogy még véletlenül se mehess el. Jó húsz percig játszadozom el ezzel, majd hirtelen abbahagyom, és kirántom a gésagolyó láncot belőled. Spermád az arcomon, és a mellkasodon folyik szét.
Elélvezek, és istenemre mondom, még soha nem volt ilyen jó orgazmusom. Lihegek.
Letisztítom arcom, és mellkasod a nyelvemmel. Mivel már gatyám kezd szűkössé válni, megszabadulok tőle. – Most én jövök! – hatolok beléd tövig, egy erőteljes lökéssel.
- Basszus! – nyögök fel. – Nagyon… nagy vagy! – nyögdécselek egyfolytában. – De nálam nem nagyobb!
- Hencegő! – hörgöm, és elkezdek mozogni benned. – Rettentően szűk vagy! – olyan szorosan fogsz, hogy mindjárt elélvezek, de nem mutatom ki.
- Én csak közöltem a tényeket. – sóhajtozok az élmény hatására.
- Ne légy eltelve magadtól! - lökök egy nagyot bosszúból, amivel eltalálom legérzékenyebb pontod.
Ennek hatására férfiasan felnyögök. Csillagokat látok, mivel eltalálod AZT a pontot.
Lökéseim egyre erősebbé, tempóm egyre gyorsabbá válik. Nyakadat szívogatva játszom mellbimbóiddal. – Hamarosan itt a vége! – nyögöm.
- Ighhen! - nyögdécselek, hörgök, lihegek, amikor is belém élvezel. Nem sokkal később én is elmegyek.
Fáradtan és teljesen leizzadva zuhanok rád. Utolsó csepp erőmmel kiveszem a kulcsot a párna alól, és kioldom a bilincset.
- Köszönöm, hogy végre elengedtél! – vigyorgok, és azonnal ajkaidra tapadok, kezemmel egyre közelebb, és közelebb húzva magamhoz téged.
Viszonzom a csókod, amibe belenyögök. Percek óta egymás mellett fekszünk, mikor a csendet te töröd meg.
- Örülök, hogy léptél. De, hogy a francba cibáltál fel ide?
- Hát!... Igen nehezen! – dünnyögöm már félig álomban.
- Szeretlek! – suttogom, mikor már azt hiszem nem hallod.
- Én is téged! – dünnyögöm rettentő halkan, és elalszom mellkasodon.
Mikor elaludtam, nem is sejtettem, hogy a mai alkalom volt az utolsó, hogy normálisan tudok ülni a fenekemen.