Jó szórakozást! X'D

Így szelídíts Mumust! By; Gün-gün

Hét éve is meg van már, hogy rettegésben tart egy szörny. Egy szörny, ki az ágyam alatt él. Igen még most 18 évesen is hiszek a Mumusban! Nem érdekel, ki mit mond, vagy gondol, igenis létezik! Hisz minden nap meglátogat pontban 01:13-kor, egészen tizenegy éves korom óta. Szüleim hiába próbálják bemagyarázni, hogy „fiam csak álom volt”. Álom egy nagy frászt! Ha tényleg az, akkor mivel magyarázzák a sáros lábnyomokat az ágyam mellett? Mikor kérdőre vontam őket meg csak hallgattak, cöh! De most már végképp elegem lett! Aludni akarok! Ezért hát kieszeltem egy tervet. Ma éjjel, elfogom a szörnyet, bármi áron! És ha elfogom, akkor már meg is szelídítem, és ráküldöm a hitetlenekre, hogy az ő életüket keserítse meg.

Épp az egyetemről tartok hazafelé, mikor kiötlöm a tökéletes tervet. Mint mindig a szomszéd házánál lelassítok, hogy láthassam azt a nem mindennapi tüneményt ki ott él, családjával. A nyitott ablakon át jól kitűnik világosbarna, kócos haja, mellyel gyengéden játszadozik a meleg tavaszi fuvallat. Tengerkék szeme, pedig pajkosan csillog a lakásba beáradó napfénytől. Mikor észreveszi, hogy figyelem, csak elmosolyodik, és eltűnik az ablakból… sajnálatomra. Csalódottan indulok tovább a saját házunkhoz. Nem is tudom mióta, eszméletlen vágyat érzek arra a törékeny testre, hófehér bőrre, és kecses ajkakra. Nadrágom, és alsóm már arra a gondolatra is szűkebbé válik, hogy elképzelem meztelenül. Olyan szinten kívánom, hogy az leírhatatlan! Ezt az érzést eleinte nem értettem, hisz mindketten fiúk vagyunk, de mostanra már nem is akarom megérteni.

Gondolataimból az szakít ki, hogy anyám nekem csapja a bejárati ajtót.

- Áucs! – tántorodom hátra.

- Idióta kölyök! Mit állsz itt naphosszat, ahelyett, hogy bejönnél? – jön ki.

- Jól van, na, csak elméláztam!

- Ne mélázgassál te itt, hanem takarodjál be tanulni, mert utcaseprő lesz belőled! – lökdös beljebb.

- Mi van? – értetlenkedek, de választ már nem kapok, mivel rám vágja az ajtót, csak a kocsi csikorgását hallom. – Esküszöm nem normális! – dühöngök félhangosan. Leveszem vállamról táskám, és lerúgom lábamról a cipőm, besétálok a konyhába és kiveszem a mikróból a kaját, végül leülök elfogyasztani azt. Lehet, hogy anya egy kicsit zakkant, de főzni azt jól tud, ezt elismerem. Miután jóízűen megeszem ebédem, táskámmal együtt felmegyek az emeletre, és bezárkózok szobámba. Egy darabig tanulok, de hamar elvonja figyelmem az íróasztal mellett elhelyezkedő ablak, mely tökéletes rálátást biztosít a szomszéd egyik szobájára. Ráadásul, pont az én angyalkáméra. Ő is tanul. Olyan aranyos, mindjárt elolvadok! Hogy ne lógjon szemébe a hosszabbra meghagyott fufruja, mangaka stílusban hátracsatolta azt. Hát nem édes? Szemei biztosan elfáradhattak, mivel kecses ujjaival dörzsölgetni kezdi őket. Szinte pazarlásnak érzem, annyi minden mást is dörzsölgethetne velük, mondjuk az én...i-inkább hagyjuk! Túláradó fantáziámnak hála, ki kell mennem a fürdőbe, könnyíteni magamon.

- Ilyen nincs! – sóhajtom mikor visszaérve, észreveszem, hogy a csöppség már nincs a helyén. Csalódottan zuttyanok vissza székembe, és folytatom a tanulást. Csak estefelé vonszolom le magam, mikor hallom anya megjött, és elkészítette a vacsorát. Miután ettem visszaindulok az emeletre tisztálkodni. Tizenegyre már ágyba is bújok. A terv beindul, csak sajnos nem, úgy ahogy gondoltam, mivel bealudtam. Nem tudom, mennyi lehet az idő, de egy hangos puffanásra ébrek. Mintha valaki orra esett volna a dohányzóasztalomban. Azonnal felülök, és észreveszem, hogy egy csuklyás fazon tápászkodik fel a földről. Kipattanok az ágyból, és odaugrom hozzá, megragadom, majd elkezdünk dulakodni. Vékonyabb az alkata, mint ahogy gondoltam! Dulakodásunk közepette, függönyöm körénk tekeredik. Mivel kilátásunkat eltakarja, megbotlunk a dohányzó asztalkámban, és ágyamra zuhanunk, leszakítva a függönyt. Egy erőteljes rántással szedem le magunkról az idegesítő anyagot. Ez az esés épp kapóra jött nekem, így magam alá tudom szorítani, ő csak idegesen kapálózik, szabadulását hajszolva, de nem sok sikerrel, mert leszorítom kezeit. Várjunk csak! Kezeit? Mumushoz képest ez fura, azt hittem legalább csápjai lesznek. Na, most álljunk meg egy pillanatra! Lehúzom fejéről a csuklyát, melyről kiderül, hogy egy szimpla kapucni. Zavarral, és egy hangyányi ijedséggel telt, tengerkék szempár néz fel rám.

- Mi a…? – döbbenek le. – Te?

- I-igen. – suttogja alig hallhatón, és pírral az arcán.

- A szomszéd srác? – még mindig meg vagyok rökönyödve.

- Dávid!

- Tessék?

- A nevem Dávid.

- Ja, értem! Nos, Dávid. Nem, mint ha nem élvezném a helyzetet, de mit keresel itt… - pillantok elektronikus órámra -… hajnali 01:22-kor a szobámban? És ha jól sejtem, nem ez az első ilyen alkalom, igaz? – szegezem neki a kérdést.

- I-izé… hát… nem. – válik alig hallhatóvá hangja.

- Nem értettem, ismételd meg kérlek! – húzom kicsit agyát.

- Nem ez az első alkalom! – ismétli meg hangosabban.

- Kérlek, magyarázd meg, hogy hét éve miért látogatsz meg minden éjjel?

- Tudod… - kezdi halkan -… hét évvel ezelőtt, mikor ideköltöztünk, és megláttalak téged, természetesen azonnal meg akartalak ismerni, csak…

- Csak?

- Csak rettentően nyuszi voltam, és nem mertem közeledni, ahogy még most se. – kezd el zavarában ficánkolni alattam, mitől ágyékunk összedörzsölődik, a helyzettől pedig kellemes bizsergés fogja el alsóbb régióm. Ebből rövidebb úton még baj lesz!

- Ezért? – kényszerítem a történet folytatására.

- Ezért átmásztam a házaink közötti fán egészen idáig, és bejöttem a nyitott ablakon.

- De miért?

- Mert csak estére sikeredett egy kis bátorságot gyűjtenem!

- Jó, de miért nem ért rá reggelig a dolog?

- Mert nálam a bátorság egy múlandó dolog!

- Értem, szóval hét éven keresztül minden este összeszedted a bátorságod és átmásztál hozzám. – foglalom össze, mire ő csak bólint – Ez nem lehet igaz! – nevetve hajtom fejem mellkasára. – Ugye tudod, hogy hét éven keresztül mondhatni rettegésben tartottál! – kuncogom fel-lejáró mellkasának.

- Sa-sajnálom!

- Ezért büntetést érdemelsz! – fészkelem be magam lábai közé, és nyalok végig vékony nyakán. – Nem is akármilyet! – harapom meg gyengéden fülcimpáját, mire vékony hangon felnyüszít!

- Tudom – lihegi. Gyorsan meg is szabadítom pulóverétől, és egyik kezem azonnal a pólója alatti érzékeny részek felderítésére indul. Fél percig se kell játszanom mellbimbóival, mikor megérzem merevedését combomhoz nyomulni.

- Még alig csináltam valamit, és máris ilyen vagy? Milyen kis buja tested van! – „Mondom én, kinek az óta áll, mióta meglátta azokat a gyönyörű íriszeket! De erről nem kell tudnia!” Búgom halk és erotikus hangon fülébe, majd bele is nyalok, mitől libabőrös lesz a drága. Gyors mozdulatokkal, a pólótól és a nadrágtól is megszabadítom. Ő nem csinál mást, csak nyöszörög, még csak nem is ellenkezik, aminek kimondhatatlanul örülök. Kezem lesiklik merev tagjához, és alsón keresztül ingerelni kezdem azt, miközben nyelvem az aranyos kis bimbókkal játszadoznak. Egyszer csak megérzem, hogy vékony, törékeny ujjak túrnak bele, hosszú fekete tincseimbe. Mivel érzek egy harmatnyi erőkifejtést bennük, engedem, hogy vezessenek, és felhúzzanak magához. Leheletnyi csókot ad ajkaimra, de nekem már ez is bőven elég.

- Mindig is erre vágytam! – suttogja céklavörös fejjel.

- Ahogyan én is! – kapom el egy vadabb csókra, melybe szenvedélyesen belenyög. Azt hiszem itt a vég! Nem bírom már sokáig! Pillanatok alatt megszabadulok fölös ruhadarabjaimtól, és az ő maradékától is. Síkosító híján, testápolóba mártom ujjaim. Egy darabig körözök bejáratánál – Ez kicsit kellemetlen lesz! – figyelmeztetem, majd mutatóujjam utat tör magának a szűk nyílásban. Szívesen felsikítana, látom az arcán, de visszafolyta. – Nyugi, csak lazíts! – tapadok ajkaira, közben érzem ujjam körül a szűk forróságot, mely jobban felszítja vágyam. Hagyom, hogy szokja a helyzetet, majd még egy ujjam belé csúsztatom, végül ollózni kezdek velük. Kéjjel telt hangon nyögdécsel alattam. A látvány eszméletlen.

- Téhhhged… ahhkarlak! – sikítja ködös tekintettel. Na, most szakadt el a bennem lévő cérna, mely eddig visszatartott, hogy rá ne ugorjak azonnal. Hirtelen rántással húzom ki ujjaimat, majd bejáratához illesztem, lassan kidurranni készülő farkamat.

- Jövök! – mondom, majd egy erőteljes lökéssel tövig merülök a még így is iszonyat szűk, és forró nyílásban. Ő hatalmasat sikít! Ismét várok egy darabig, hogy szokja, majd lassan elkezdek mozogni. Élvezettel hallgatom, ahogy nyögdécsel, és szemem, mint kiszáradás szélén álló ember a vizet, úgy issza be a látványt, ahogy alattam vonaglik a kis tünemény. Tempóm egyre gyorsabbá, lökéseim egyre mélyebbé válnak. Dávid hol a párnám csücskét markolássza, hol hátam karmolgatja élvezetében.

- Nehhm…bírom… továbbh!!! – kiálltja.

- Nekem se kell sokh! – kezdem kényeztetni, meredező szerszámát kezemmel. És tényleg! Teste hírtelen ívbe feszül, élvezete, pedig a tenyeremben, és a hasán landol. Ez az izomrándulás engem is átrepít a mennyország kapuján. Mély hördülés kíséretében élvezek testébe, majd fáradtan ráborulok mellkasára. Hallom, szíve eszeveszett kalapálását, és érzem, enyém sincs jobb helyzetben, mindjárt kiugrik helyéről.

- Éhhn… - lihegi -… még a neved sem tudom! – simít végig hajamon, és vállamon.

- Ábel. – dünnyögöm.

- Szép név! – hallom hangjában mosolyát.

- Dávid?

-Igeehn? – csusszanok ki belőle, és feljebb mászom hozzá, végül szorosan karjaimba fonom, kicsiny testét. – Hét évvel ezelőtt… - kezdem -… én színtisztán emlékszem, hogy az ágyam alól másztál elő! Azt, hogy az ördögbe csináltad, mikor az ablakon keresztül jöttél? – értetlenkedek.

- Sötét volt, és megbotlottam, ráadásul a macis kezeslábas pizsamám volt rajtam, ami meg műselyem. A parkettának és a pizsinek hála bevágódtam oda. – meséli el a történetet félálomban.

- Érem. – kuncogok, amit már nem hall, mert elaludt. Végül is nem dőlt dugába a tervem, igaz, hogy nem mumus, de akkor is megszelídítettem. De azt hiszem a terv második részét dobom. Hülye lennék ráküldeni valaki másra, inkább megtartom magamnak, és ha valaki hozzá mer érni, kezét-lábát eltöröm! Vonom szorosabbra ölelésem, végül én is elmerülök az álmok tengerében.

The End

The Gazette :D

Ruki

Valódi név: Matsumoto Takanori

Születési dátum: 1982. feb. 01 

Vércsoport: B

Csillagjegy: Vízöntő

Születési hely:Kanagawa prefektúra, Kantou (észak Japán)

Magasság: 162 cm

Van állata: igen, egy Koron nevű kutyuli. Egy információból azt hallottam, hogy Sabu már elpusztult. Viszont Koron tényleg Ruki kutyája, és pont akkor vette Ruki, mikor a kutyu szülinapja volt

Kedvenc parfüm:CO2

Dohányzik: igen, és Pianissimo dohányt szív

Kedvenc szín: arany, lila, piros, fekete, ezüst

Kedvenc állat: kutya (csivava), macska

Azt hallottam, szeret gördeszkázni.

Kedvenc ital:Kirin Koiwai Apple

Utált étel: bab, zöldpaprika, eper

Család: Szülők, bátty

Előző bandák: Ruki eredetileg dobos volt a bandáiban.

Mikoto [itt a neve , Kaede volt]

Ma'die Kusse [ Kirihi]

L'ie:Chris 

Kar+te=zyAnose [ Setsu akane] - itt lett belőle énekes.

Üzenete: "Kezdjük a legaljáról."

Amit egy fan általánosságban mondhat róla: Szép kicsi ember, szép nagy  hanggal ^^ Ő a legfiatalabb a bandában. Van néhány.. khm, meglehetősen perverz megnyilvánulása.

Reita

Igazi név: Suzuki Akira

Születési dátum: 1981.máj.27.

Csillagjegy: Ikrek

Vércsoport: A

Születési hely:Kangawa prefetúra , Kantou (észak Japán)

Magasság: 171 cm

Súly: 55 kg

Munkahely a GazettE előtt: egy pékségben dolgozott

Család: Anya, mama, nővér

Dohányzik: Igen,Mild Seven Lights dohányt szív.

Kedvenc ital:Life Guard

Utált étel:  Azt hallottam, hogy nem kedveli az édességeket, és Kai főztjét NEM, NEM SZERETI, mert túl édes a számára.

Kedvenc szín: lila, fehér, fekete

Azthiszem gyűjti a Sex Pistols-os dolgokat. (vagy gyűjtötte)

Kedvenc állata: papagáj

Előző bandák:

Karasu [Reiki] 

Ma'die Kusse [Reiki] 

L'ie:Chris [Reiki]

Kar+te=zyAnose [ Reiki]

Amit egy fan általánosságban mondhat róla: MINDÍG orrkendőt hord.Sajnos ritkán látni vigyorogni bár azért van pár kép ahol vigyorog. A közös interjúkon nem túl bőbeszédű. Ő is benne van a hülyülésekben, mint ahogy a többi csapattag . Azt mondják róla, hogy nagyon kedves, és vicces.

Aoi 

  

Valódi név: Shiroyama Yuu

Születési dátum: 1979. Jan. 20 (32 éves)

Csillagjegy: Ikrek

Vércsoport: A

Születési hely:Kansai, azon belül Mie

Magasság: 171 cm

Munkahelye a GazettE előtt: vegyeskereskereskedésben dolgozott

Dohányzik: igen,mentolos marlboro-t szív

Kedvenc ital:Asahi Super Dry Coffee

                       Előző bandák: Melville [ Natsume] Artia [ Aoi]

Parfüm: Davidoff  , Samourai ,  Sculpture 

Amit egy fan általánosságban mondhat róla: Ő a legidősebb a bandában, azt mondjk páran hogy ő a legkomolyabb is, bár ezt nem lehet tudni. Ő is a hülyülős fajtából való.

Uruha

Valódi név: Takashima Kouyou

Születési idő: 1981. Jún. 9 (30 éves)

 Csillagjegy: Ikrek

Vércsoport: 0

Születési hely:  Kanagawa prefektúra

Magasság: 177 cm

Súly: 61 kg

Munkahelye a GazettE előtt: egy élelmiszerboltban dolgozott

Család: Szülők, két nővér, két unokaöccs

Van állata: igen, egy Sonny nevű kuyu

Dohányzik: igen, marlboro mentol light  dohányt szív

Kedvenc ital:moet & chandon, smirnff 

Kedvenc étel:mentai korokke bento

Utált étel: márványsajt

Kedvenc szín: szürke, vörös

Előző bandák: 

Karasu [ Kyouki]

Ma'dieKusse [Kyouki]

L'ie:Chris  Kyouki]

Kar+te=zyAnose [Kyouki]

Amit egy fan általánosságban mondhat róla: Ő a legmagasabb. Legnagyobb ismertetőjele a lila combkilógós gatyája. Szerintem ő az, akire a legtöbben mondhatják, hogy kissé nőies, bár az utóbbi időben nem igazán lóg ki a többiek közül "nőiesség" terén.  Szeret inni alkoholos italokat.

Kai

Valód név: Uke Yutaka

Születési dátum: 1981. okt. 28 (29 éves)

Csillagjegy: Skorpió

Vércsoport: B

Születési hely:Tokushima

Magasság: 172 cm

Súly: 55 kg

Munkahelye a GazettE előtt: egy étteremben dolgozott

Család: Anya, Apa

Dohányzik: régen dohányzott, de leszokott és régen Red Marlboro Box-ot szívott

Kedvenc ital: almalé

Utált étel: krumpli, padlizsán

Kedvenc szín: fekete, piros, fehér, zöld, arany, ezüst

Előző bandák: 

La'DeathtopiA [ Kai]

 Mareydi†Creia [, Kai]

Üzenete: "A mi szívünk mindíg egy!"

Amit egy fan általánosságban mondhat róla: SZINTE mindíg vigyorog, ami nem baj, mert iszonyú  édes vigyora van . Látszik rajta, hogy élvezi amit csinál :Szerintem ő a legszétszórtabb a bandában, mivel sok videóban láthattuk, hogy elhagyja valamijét, és az interjúkban is ezt mondják. :) Gyakran ő a "szóvivő" a bandában, mikor közös interjún vannak, mert ő elvileg a "vezető". Szeret főzni - egyszer sajttortát is csinált a banda többi tagjának. (Reita azt mondta, hogy nagyon ízlett neki - de utána Kai mondta hogy "hagyd már ezt!", szóval senki se tudja vajon tényleg ízlett neki vagy idézőjelben mondta. Mindenesetre Kai főztjéből én bármikor szívesen ennék :D

4. fejezet :D

Az újonc 4. fejezet By; Gün-gün

Elhatározás

Már jócskán egy hete ugyanazt a frusztráló álmot látom. Kezdem magam miatta idegesen érezni, de kibírom, és nem szólók a többieknek, mert egyre több és több információ jut a birtokomba. Sikerült elcsípnem szavakat, és néha-néha mondattöredékeket is. Például rájöttem, hogy valamiféle belháború dúlt, majd arra is fény derült, hogy a fehér kabátos férfi… az apám. Már a gondolatra is összeszorul a torkom, de jelenleg jobban foglalkoztat, hogy ki volt az a másik fickó. Azt eddig is tudtam, hogy nem igazán mondhatnám magam heteronak… sőt, jobban mondva egyáltalán nem! Nem emlékszem egyetlen olyan pillanatra sem, mikor ÚGY gondoltam volna valamelyik lányra. Na de hagyjuk! Az viszont kiakaszt, hogy 6 évesen már… - túrok csurd vörös képpel tincseimbe mikor is nekimegyek valakinek a folyosón.

- Oh, sajnálom! – hajolok meg.

- Á, Akira, épp téged mentelek kirángatni a szobádból! – vigyorog le rám Aoi – Már egy hete nem mozdultál ki onnan! – tekintete, és hangsúlya komolyra vált. – Aggódtam! – szorít hirtelen magához.

- Izé… sajnálom! – dünnyögöm vállába, mikor is háta mögött Drake villogó szemeivel találkozik tekintetem. Pár másodpercig gyilkosan figyel, majd, mint egy sértett díva elvonul. – Ebbe meg mi ütött? – kérdem Aoitól, ki őt figyelte, miután elengedett. Az arcán különös érzelem látszott, amit még nem tudnék behatárolni, mintha elmerengene valamin…

- Ne is foglalkozz vele! Hagyd csak rá! – legyint, és visszatár régi önmaga – Rossz napja van.

- Értem.

- Jössz egyet sétálni? Gondolom el vagy gémberedve. – mosolyog – Ja, és a kutatólabornak is van egy kis meglepetése számodra, úgyhogy először menjünk le! – ráncigál maga után. Hiába az egyik legfontosabb hely az épületben, én mindig is utáltam a labort, de ugyanúgy a gyengélkedőt is. De meg is van rá az okom. Egyetlen egyszer kerültem le oda, kb. egy évvel ezelőtt. Megkértek, hogy teszteljek egy új fegyvert, mely először furcsán füstölni kezdett, majd felrobbant a kezemben. Nem lett súlyosabb bajom, csak a kezem megégett egy picit, de azért benntartottak pár nap megfigyelésre. Igazság szerint nem bántam annyira, mert akkoriban még csak tanuló voltam, és így kaptam pár nap pihenőt… de sajnos nem számítottam rá, hogy olyan dolgoknak leszek szemtanúja, melyeknek nem kellett volna. Legalábbis akkor még nem voltam rá felkészülve. Egyik éjszaka riasztást kapott az ügyeletes orvosi egység, hogy az aznap esti akció nem úgy sült el, mint ahogy kellett volna. Hat sérültet hoztak be, borzasztó állapotban voltak. Csonka végtagok, harapásnyomok, és rettentően csúnya nyílt sebek szerte a testükön. Borzalmas látványt nyújtottak! A helyhiány miatt az egyik fickót az én kórtermemben helyezték el. Neki nem volt komolyabb baja… legalábbis nem látszott. Megkérdeztem mi történt, mire azt válaszolta, hogy a vámpírbanda, kiknek a megsemmisítésre küldték ki őket, hatalmukban tartott egy nagyobbacska csoport vérfarkast, akiket rájuk uszítottak, és miután legyengítették őket, támadtak csak rájuk, így könnyedén elsöpörték azt a maroknyi vadászt. Miután beszélgettem vele egy kicsit, lefeküdtem aludni. Reggel nagy sürgés-fogásra ébredtem, a mellettem lévő ágynál három nővár, és két doktor tevékenykedett. Közelebb sétáltam, a férfi rám nézett és elmosolyodott, majd láttam, hogy a fények kihunynak mogyoróbarna szemeiből. Engem félre löktek és megpróbálták újraéleszteni, de hiába. Mint később kiderült, belső vérzése volt. Soha nem fogom elfelejteni, mikor először találkoztam szemtől szemben a halállal.

- Aoi-san, Akira-kun! Végre ideértetek! – hallom meg a kutatóközpont vezetőjének hangját. Mégis mikor jöttünk meg? Túlságosan is elkalandoztam.

- Dimitrij-sama! – hajlunk meg.

- Srácok, megmondtam már, hogy ne samázzatok! Nem vagyok japán! - tol le minket.

- Oké-oké, csak ne harapd le a fejünk! – emeli fel védőn, de vigyorogva kezeit Aoi.

- Izé… mi lenne a meglepetés? – kérdem meg végül.

- Tényleg! Majd elfelejtettem, gyertek utánam! – int felénk, majd elindul a labor egyik kisebb szekciójába. – Nos, több érdekes dolgot is kifejlesztettünk! – vigyorog, mint a tejbe tök. – Azt választod, amelyiket csak szeretnéd Akira! – tárja ki a hatalmas polc előtt karjait, melyen különböző, furcsábbnál-furcsább fegyverek díszelegnek.

- Aszta! – ámul el Aoi, de engem inkább elszörnyeszt ez a groteszk látvány.

- Ezek… - kezdek bele a mondatba, de befejezni már nem tudom.

- Igen, olyan csodálatosak lettek! – ugrik ki mindjárt bőréből Dimitrij.

- Aha… - húzom el számat.

- Azt választod, amelyiket csak szeretnéd Akira. – áll arrébb az útból, hogy jobban szemügyre vehessük a fegyvereket. – Na, csak bátran! – taszít rajtam egyet. Szemem végigfuttatom a polcokon, de nem igazán látok olyat, amelyik az én ízlésem lenne. Bezzeg Aoi kapásból már hármat kipróbált. Az egyikkel kis híján felnyársalta az egyik segédet, de szerencsére csak a laborköpenyét sikerült a falhoz szegezni. Szegény csaj nagyon megszeppent. Vicces látvány volt, főleg mikor Aoi odament segíteni, a csajszi be is ájult. Hát igen, Aoi mindig ezt váltja ki a körülötte lévő lányokból, bár még soha nem láttam egyel se. Mindegy is, térjünk vissza a fegyverekhez.

- Na, kölyök, sikerült valamit választani? – tér vissza mellém Dimitrij.

- Az ott mi? – akad meg a pillantásom, a legfelső polcon lévő, egyetlen tárgyon.

- Jó választás! – csapja össze tenyereit, majd lehalássza legfelülről. – Uhh… el is felejtettem milyen nehéz! – lihegi – Add gyorsan az ügyesebbik kezed! – felé nyújtom, ő két pillanat alatt a felkaromra csatolja az eszközt.

- Nem értelek. – pislogok értetlenül – Nem is nehéz, olyan, mint ha egy karórát viselnék. – emelgetem karom, mire ő csak döbbenten figyel.

- Emlékeztem rá, hogy erős vagy, de… hagyjuk is! Szóval ez a kis szépség úgy működik, mint egy nyílpuska, csak sokkal könnyebb egy harcban használni, mint a kétkezes verziót. Látod az a 2 pecket a csuklód alatt? Nyomd meg a jobb oldalit! – amint lenyomtam, az eszköz két oldala mozgásba indul, 20 centiméteres hossza kicsapódik, íjformát öltve.

- Váo!

- Lesz ez még jobb is! – vigyorog – Célozz a bábura, és nyomd le a másik pöcköt! – miután lenyomom, olyan sebességgel lövi ki az alig 6 centis karót, ha nem rólam lenne, szó tuti elsodorná használóját, a baba, amit eltaláltam leszakad láncáról és nagy puffanással ér földet. Odasietek megnézni, de amint odaérek, nem hiszek a szememnek.

- Ez… durva! – fogom meg a láncot, amit véletlenül a baba helyett találtam el.

- Ó igen, eléggé fel van turbózva a kicsike! Nos, jó szórakozást hozzá! – vereget hátba. – Aoi már vár rád kint. – körülnézek, észre se vettem, hogy kiment. – Ja, a töltényeket felvitetem a szobádba! – kiállt utánam.

A délután többi részét Aoival töltöttem, kint a kertben, semmiségekről beszélgetve, az új fegyverem próbálgatva, de valahogy állandóan éreztem egy szúrós tekintetet a hátamban, de mikor hátra fordultam senkit sem láttam. Fura. Mikor este visszatérek szobámba, majd felbukok a közepére helyezett ládába.

- Bakker! – tolom arrébb az útból a töltényekkel telt ládát. Egy gyors zuhany után ágyamba vetődök, és szinte azonnal el is alszom.

Már megint ugyanott állok a mezőn, elindulok a megszokott irányba, már meg sem próbálom elkapni magam, inkább félre állok… ugyan az a jelenet hetek óta, már kezdem unni. Ismét a fekete csuklyáskabátos fickó kezében vagyok… XXX … a medál a nyakamba kerül, ám ezúttal, hatéves énem maradásra bírja a férfit.

- Ideje lenne felfrissíteni az emlékezetem nem? – hallom saját hangom – Eleget játszottál velem!- rántja le hatéves énem a csuklyát… Haruka fejéről????? – elképedek. Ez nem lehet igaz!

- Végre, emlékszel! – emeli vörös tekintetét, egy féloldalas mosollyal kísérve, enyémnek. Ez hogy lehet? Miért lát most, ha eddig nem? Lassú megfontolt léptekkel közeledik felém, majd megáll előttem, és végigsimít arcomon. Nem tudom miért, de belebújok simításába, mint egy kismacska. Miután elhúzza, kezét egy fehér rózsa van benne. Megfogja az én kezem, és finoman belehelyezi az albínó virágot, majd ráhajtja ujjaim, végül egy hosszú csókot nyom kézfejemre, mire arcom azonnal a paradicsom színét veszi fel. – Már régóta várok rád! – azzal ismét eltűnik…

Már hajnalodik, mikor magamhoz térek, az ágyamban, leizzadva, lihegve, mintha lefutottam volna a fél maratont.

- Ilyen nincs! – lihegem – Ez lehetetlen! –ülök fel nagy nehezen, és arcom tenyereimbe temetem. – Miért pont Haruka?

Ujjaim között kipillantva érdekes dolgot veszek észre. Éjjeliszekrényemen ott pihen egy… fehér rózsa. Elképedve emelem fel fejem, majd remegő ujjakkal nyúlok a virág után. Ez volt az utolsó csepp! Most már kiderítem, mi is folyik itt! Elhatározásom megingathatatlan lett.

Hirtelen felpattanok az ágyról. - Haruka készülj, mert kifaggatlak! – szorul meg fogásom a rózsa körül, mire vérem vékony csíkban festi vörösre azt.

Folyt köv.